BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újszerű vizsgálat a jegybanktól

A makrogazdasági bejelentések (a legfontosabb fundamentális mutatók és a jegybanki kommunikáció) hatásai részben közvetlenül, az árfolyam azonnali elmozdulásával, részben közvetetten, a hírek által kiváltott devizapiaci tranzakciók információközvetítő hatásain keresztül épülnek be az árfolyamba. Erre a következtetésre jutott a Magyar Nemzeti Bank két szakértője, Kiss M. Norbert és Pintér Klára. Hogyan hatnak egymásra a makrogazdasági információk, a devizapiaci tranzakciók és az árfolyam? című tanulmányukban a forint-euró árfolyam, a fundamentumok és a devizapiaci tranzakciók közötti kapcsolatrendszert elemezték. A tanulmány újszerűségét főként az adja, hogy a hazai piacra kivetítve eddig senki nem végzett mikrostruktúra-alapú vizsgálatot a jegybanki kommunikáció és a makrohírek hatásairól. Emellett újdonságnak számít az is, hogy a statisztikai számításokon alapuló elemzést a hírek, az árfolyam és az order flow (az adott devizára nehezedő vételi vagy eladási nyomás, a vételként, illetve eladásként kezdeményezett ügyletek közötti különbség) közötti összetett kapcsolatrendszerre is kiterjesztették.

A szerzőpáros arra a következtetésre jutott, hogy a makrogazdasági hírbejelentések és az egyirányú tranzakciókból származó vételi/eladási nyomás is befolyásolja az árfolyam szintjét és a volatilitását (ingadozását). Emellett arra is kézzelfogható bizonyítékokat szereztek, hogy előre bejelentett időpontban történő adatközlések környékén az egyirányú tranzakciók nagyobb mértékben mozdítják el az árfolyamot, mint normál körülmények között. A jegybanki kommunikáció figyelembevételével kialakított modell az árfolyamváltozás számottevő részét képes megmagyarázni – vonják le a következtetést a tanulmány szerzői.

A számítások a 2003-ban és 2004-ben a Reuters D2000-2 elektronikus brókerrendszeren keresztül kötött ügyletek kereskedési adatait tartalmazó adatbázis felhasználásával készültek, s az ezáltal lefedett szegmens reprezentatívnak tekinthető a piac egészére nézve is. Öt makrováltozó – az infláció, a GDP-növekedés, a folyó fizetési mérleg hiánya, az államháztartási hiány és a jegybanki kamatdöntés – meglepetésértékének, vagyis az elemzői várakozásoktól való eltérésének az árfolyamra és az order flow-ra gyakorolt hatását elemezték. Az eredmények szerint a makrogazdasági adatközlések meglepetésértéke mind az árfolyamban, mind az order flow-ban erős, azonnali reakciót vált ki. Az order flow és az árfolyam alakulása között erős pozitív irányú kapcsolat mutatható ki, azaz erős egyirányú vételi (eladási) érdeklődés az árfolyam felértékelődésével (leértékelődésével) jár együtt. Az order flow árfolyamra gyakorolt hatása makrogazdasági adatközlések környékén a szokásosnál erősebb, ilyenkor a devizapiaci tranzakciók többletinformációval bírnak, nagyobb elmozdulást okoznak (lásd felső ábra). Az új információk devizapiacot befolyásoló hatása nemcsak átmeneti, rövid távú, illetve nemcsak a makrogazdasági adatközléseket tekintve érvényes, hanem – kiterjesztve az elemzést – hosszabb időszakra és a jegybanki kommunikációra is érvényes marad.

„A hazai devizapiacon szerzett tapasztalataink lényegében viszszaigazolják a nemzetközi szakirodalom uralkodó konszenzusát, így azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az order flow szerepe a devizapiacon független a piac méretétől” – állítják a szerzők.

A forint-euró piac a főbb, nagyobb devizapiacokhoz hasonlóan reagál a beérkező új információkra. A modelleknek – amelyekbe magyarázó változóként a fundamentumokat, a jegybanki kommunikációt és az order flow-t vonták be – viszonylag magas magyarázó erejük van az árfolyamszint, a volatilitás és az order flow alakulását tekintve is. Ez arra enged következtetni, hogy a hagyományos makromodellek és a mikrostruktúra-megközelítés egyesítésével az árfolyammozgások és a devizapiaci kereskedési folyamatok számottevő része megmagyarázható – áll a tanulmányban, amely vélhetően széles körű érdeklődést vált ki, hiszen nemcsak a szakmai közönség számára releváns, hanem a teljes lakosságra valamilyen szinten hatást gyakorló kérdéskörrel, az árfolyam-alakulást befolyásoló tényezőkkel foglalkozik.

Az árfolyammozgások meghatározói, a mikrostruktúra-megközelítés

A mikrostruktúra-megközelítés a kereskedési folyamatot nem kiegészítő tevékenységnek fogja fel, hanem az árfeltárási folyamat fontos részeként kezeli. Mivel az árjegyzők az áraikat részben a beérkező nyilvános, mindenki számára elérhető információk, részben a más árjegyzőktől érkező jegyzések alapján értékelik újra, a mikrostruktúra-megközelítés három eltérő típusú kapcsolatot különböztet meg az árfolyam, a hírek és az order flow között.

1. Közvetlen hatás: a makrogazdasági híreknek az a része, amely a legtöbb kereskedő számára nyilvánosan elérhető, és amelyet azonos módon is értelmeznek: közvetlenül és azonnal hat az árfolyamra, anélkül, hogy a kereskedési folyamat szerepet kapna az áralakulásban.

2. Közvetett hatás: léteznek olyan hírek, adatok, amelyeket a különböző piaci szereplők eltérően értelmeznek, vagy nem hozzáférhetők mindegyikük számára. A híreknek ez a nem nyilvános információrésze szétszórva található meg a piacon, és a kereskedési folyamaton, vagyis az order flow alakulásán keresztül épül be az árakba. Ez a hírek közvetett hatása, amelyet a hír által kiváltott devizapiaci tranzakciók közvetítenek.

3. Nyilvános hírekhez nem kapcsolódó hatás: vannak olyan devizapiaci tranzakciók, amelyeket nem makrogazdasági bejelentések váltanak ki, hanem más, exogén tényezőkből származó információt közvetítenek. Ez a típusú order flow független a makrohírektől, de hatással lehet az árfolyamra.









1. Közvetlen hatás: a makrogazdasági híreknek az a része, amely a legtöbb kereskedő számára nyilvánosan elérhető, és amelyet azonos módon is értelmeznek: közvetlenül és azonnal hat az árfolyamra, anélkül, hogy a kereskedési folyamat szerepet kapna az áralakulásban.

2. Közvetett hatás: léteznek olyan hírek, adatok, amelyeket a különböző piaci szereplők eltérően értelmeznek, vagy nem hozzáférhetők mindegyikük számára. A híreknek ez a nem nyilvános információrésze szétszórva található meg a piacon, és a kereskedési folyamaton, vagyis az order flow alakulásán keresztül épül be az árakba. Ez a hírek közvetett hatása, amelyet a hír által kiváltott devizapiaci tranzakciók közvetítenek.

3. Nyilvános hírekhez nem kapcsolódó hatás: vannak olyan devizapiaci tranzakciók, amelyeket nem makrogazdasági bejelentések váltanak ki, hanem más, exogén tényezőkből származó információt közvetítenek. Ez a típusú order flow független a makrohírektől, de hatással lehet az árfolyamra.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.