BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Verseny a kiemelt pénzekért

Finiséhez érkezett a verseny a kiemelt projekt státusért, s lapunk úgy értesült: nyolc javaslat közül hét nem ment át az első vizsgán. A kormány két fordulóban, július 25-én és augusztus 8-án dönt a 2007–2008-as akciótervekről és azok részeként az idei és jövő évi indulással tervezett kiemelt projektek listájáról is. A benyújtott több száz regionális és ágazati indítvány értékelését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezényelte, a támogatásra szakmailag ajánlott listát is a hivatal állította össze. (A döntés előtt a nem javasolt projektek listáját is megkapta a kabinet.) A menetrend szerint a kormány által jóváhagyott fejlesztéseknél hat hónapon belül lehet, illetve kell megkötni a támogatási szerződéseket.

A döntések megalapozottsága és a verseny tisztasága érdekében összefoglaló adatokat csak a kormánydöntést követően hoz nyilvánosságra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az NFÜ a Világgazdaság kérdéseire válaszolva leszögezte: kizárólag azok a projektek indultak esélylyel, amelyek előterjesztői bizonyítani tudták, hogy valóban képesek megvalósítani a terveket, és birtokában vannak az azokban szereplő célok elérését szolgáló eszközöknek is.

Az értékelés során a javaslatok minősítése négyféle lehetett: 1. akciótervi nevesítésre, azaz elfogadásra ajánlott, 2. továbbfejlesztésre javasolt, 3. pályázatos formában megvalósítandó, 4. elutasított. Csak az első kategóriába sorolt projekteket nevesítik most az akciótervekben.

A tapasztalatokról szólva az ügynökség elöljáróban hangsúlyozta: ismét bebizonyosodott, hogy igen jelentősek a fejlesztési igények az országban. A javaslatok benyújtásakor valamennyi régiónak és ágazatnak kiemelkedő volt az aktivitása, e tekintetben érdemi különbség közöttük nem mutatkozott. A legnagyobb problémát általában az előkészítettség alacsony szintje jelentette, de megfelelő előkészítés esetén is előfordulhatott, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem látta biztosítva a megtérülést vagy a társadalmi hasznosságot. Sok esetben nem derült ki, hogy pontosan mi a beruházás részletes célja, milyen eredmény várható, hány éven belül térül meg. Szintén típushiba volt, hogy hiányoztak a szükséges engedélyek, hatástanulmányok. Ha ezek nincsenek meg, nem indulhat el a projekt a kiemelt minősítésért. Ráadásul sokan nem vették figyelembe azt a kizáró feltételt, hogy olyan fejlesztés nem kerülhet fel a támogatási listára, amelyre pályázni lehet a jövőben.

A javított, kiegészített, részletesebben kidolgozott projekttervek őszig ismételten beadhatók az NFÜ-höz, és így akár már a novemberi kormánydöntés során megtörténhet akciótervi nevesítésük. Teljesen új javaslatok szintén ez év őszéig nyújthatók be, ám ezekről a döntés csak 2008 elején várható.

Döntési szintek és milliárdok

1 milliárd forintig az NFÜ illetékes irányító hatósága hozza meg a végső döntést a támogatásról.

1–5 milliárd forint támogatási igényű pályázatoknál a felelős szakminiszter véleményére is szükség van a határozathoz.

5 milliárd felett az NFÜ javasol és a kormány dönt a dotációról.

13 milliárd – környezetvédelmi beruházásoknál 6,5 milliárd – forintot meghaladó támogatási igényű nagyprojekteknél már az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség van.

1–5 milliárd forint támogatási igényű pályázatoknál a felelős szakminiszter véleményére is szükség van a határozathoz.

5 milliárd felett az NFÜ javasol és a kormány dönt a dotációról.

13 milliárd – környezetvédelmi beruházásoknál 6,5 milliárd – forintot meghaladó támogatási igényű nagyprojekteknél már az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség van. Mitől kiemelt egy projekt? Forrás: VG

Kiemelkedő közcélokat szolgál

Hozzájárul az Új Magyarország fejlesztési terv céljainak eléréséhez

Nem illeszthető be a pályázati rendszerbe

Volumene vagy tartalma miatt egyedi elbírálást igényel-->

Volumene vagy tartalma miatt egyedi elbírálást igényel Vélemény Van rosszabb az elutasításnál

Balázs Péter, első magyar EU-biztos, egyetemi tanár

Külön figyelmet érdemel az a fejlesztés, amely a kiemelt beruházások közül nagyprojektnek minősül, mert az már uniós jóváhagyást igényel. Brüszszelben ezeknél a kérelmeknél elsősorban azt vizsgálják, hogy szolgál-e valamilyen közösségi érdeket is a fejlesztés. Itt két fő szempont mérvadó: 1. hozzájárul-e az integráció mélyítéséhez oly módon, hogy az európai országokat és ré-giókat még inkább összekapcsolja; 2. fokozza-e az EU versenyképességét. Kapjon bármilyen minősítést – kiemelt, nagy, pályázati – a projekt, a legsúlyosabb hiba az, ha beragad, nem valósul meg. Az unió ezért szigorított az n+2-es szabály alkalmazásán. A szabályszegőknél felszabaduló forrást oda lehet adni másnak – érvelnek Brüsszelben, s igazuk van. A legrosszabb tehát nem az elutasítás, hiszen az a javítás lehetőségét is jelenti.

Magas mérce és szakszerűség

Debreczeni Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója

A többi régiótól eltérően Észak-Alföld a teljes hétéves időszakra, tehát 2007–13-ra nyújtott be javaslatokat: hatvanhármat ágazati és huszonhatot regionális kiemelt projektként. Szakszerű, ám igen szigorú volt a zsűri, talán jóval szigorúbb, mint a pályázatoknál; a végső döntések még mindig nem a régiókban születnek. Különösen fájlalom, hogy el sem jut a kormány elé az innovációs tudatformálást, a pólus versenyképességét szolgáló tervünk és nemzetközi együttműködési projektünk. Gazdaságfejlesztés és környezetvédelem témakörben össze sem ültek a bírálók. A Társadalmi megújulás és a Társadalmi infrastruktúra operatív programnál az NFÜ egyetlen esetben sem hívta meg régiónk képviselőjét egyeztetésre. A közlekedés területén ugyanez rendkívül komolyan és szakszerűen zajlott.

Későn ébredtek az önkormányzatok

Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója

Tizenegy kiemelt projektjavaslat kidolgozásában működtünk közre. Az volt a benyomásunk, hogy kissé későn ébredtek az önkormányzatok, előfordult, hogy rohammunkában készültek az indítványok, és nem bástyázták eléggé körül azokat. Pályázatírói és tanácsadói körökben az az általános vélemény alakult ki, hogy szakmai alapon zajlott a javaslatok elbírálása, és ugyanígy készült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség előterjesztése is a kormányülésre. Nyilvánvalóan óriási felelősség hárult az NFÜ-re, miként most a kormányra is. Vízválasztó lehet, hogy mennyire reálisan „árazták be” a projektterveket, és ehhez miként viszonyul a kormány, enged-e politikai manővereknek. A javaslattevőknek tanulságképpen is hasznos lehet, ha transzparens a döntés, s annak indoklását a kormányülés után megtekinthetnék.

Összpontosított javaslatok

Francsics László, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója

Észak-Magyarország fókuszáltan és mértéktartóan tette meg javaslatait. A térségi közlekedésfejlesztési projekteken túlmenően tíz fejlesztést javasoltunk kiemelt projektként támogatásra, köztük a miskolci ipari park beruházást, a három világörökségi helyszín – Tokaj, Aggtelek, Poroszló/Tisza-tó – turisztikai fejlesztését, Salgótarján és Miskolc városrehabilitációját, a hatvani buszpályaudvar, valamint az egri Dobó István Gimnázium felújítását. Abban az esetben el tudom fogadni a zsűri véleményét, ha képes vagyok egyetérteni a peremfeltételekkel. Részterületek megítélésében voltak nézetkülönbségeink az NFÜ-nél a regionális operatív programokat menedzselő irányító hatóság szakembereivel a 2007–08-as akcióterv tartalmát illetően. Most nyilvánvalóan bízom a kormány jóváhagyó döntésében.

Nagy a tolongás az EU-forrásért

Miszler Miklós, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója

A Pécs – Európa kulturális fővárosa program öt kiemelt projektjavaslatát, valamint tíz közútfejlesztési tervet adtunk be. Már nagyon várjuk a kormánydöntést, egyúttal készülünk az őszre ígért újabb fordulóra, amikor benyújthatunk néhány további kidolgozott projektet. A hozzánk eljutott hírek szerint csak kevés javaslat számíthat támogató döntésre a kormány részéről. Visszatekintve nem voltunk irigylésre méltó helyzetben, szűkszavú volt a tájékoztatás. Nyilván sok projektgazda próbálta elérni, hogy a tervéből kiemelt projekt legyen, így nagy lehetett a tolongás a javaslattevők háza táján. A mi régiónk szigorúan szelektált, s csak azt a fejlesztési elképzelést továbbítottuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, amelynél biztosra vettük, hogy kiemelt projektté válik.Vizsgázika rendszer is

Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke

Az intézményrendszer első nagy vizsgája folyik, amely máris sok tanulsággal szolgált. Törekedni kell arra, hogy a rendszer kiismerhető, pályázóbarát legyen, és a potenciális pályázók meg tudjanak felelni a hatékony pénzelköltést szolgáló előírásoknak. A legfontosabb, hogy a folyamat valamennyi szereplője vegye komolyan a saját feladatát, és a másik fél érdekeit is figyelembe véve végezze a munkáját.

A pályázóknak alaposan elő kell készíteni projektjeiket, ki kell dolgozni a pénzügyi feltételeket, el kell végezni a költség-haszon elemzéseket, meg kell vizsgálni az indíthatóság feltételeit, és tekintettel kell lenni a szűkebb vagy tágabb gazdasági környezet fejlődési folyamataira is. A tapasztalataink azt mutatják, hogy egyre inkább elfogadják a projektgazdák a szigorú, de mindenképp szükséges szabályrendszert.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.