Magyar gazdaság

Nemzetközi Duna Nap - Az idén ötödször

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium idén ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Duna Napot a 14 évvel ezelőtt megszületett Duna Védelmi Egyezmény évfordulóján.

A Duna-nap idén a vízhasználatok témakörére épül, ennek kapcsán Budapesten kívül Baján, Győrött, a Szigetközben, Szolnokon, a Nagykunságon és Gyulán is rendezvényekre kerül sor. A Nemzetközi Duna Nap központi eseménye Budapesten, a Hajógyári szigeten lesz (Gyermeksziget) június 29-én délelőtt 10 és este 6 óra között.

A Duna vízgyűjtő területén 19 ország osztozik. A Nemzetközi Duna Nap célja az, hogy felhívja a figyelmet erre a naponta használt és sokszor kihasznált folyóra, és ezáltal egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki. 2004. június 29-én ünnepelték először a vízgyűjtő országai ezt a napot, abból az alkalomból, hogy tíz évvel korábban írták alá a folyó és vízgyűjtője védelmében a Duna Védelmi Egyezményt.

Az esemény mára már hagyománnyá vált, így 2008-ban már ötödször emlékezünk meg a folyóról (és a mellékvízfolyásokról is a több mint 800.000 km2-es Duna-medencén belül). Ebben partner a védelmi egyezményhez tartozó 14 ország (melyek több mint 2000 km2-el részesednek a vízgyűjtőn belül), így Magyarország is.

Az első évi szlogen a "Duna - híd a jövőbe" a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás szükségességét tükrözte, 2005-ben egy, a teljes vízgyűjtőre kiterjedő nemzetközi társadalmi konzultációra került sor Budapesten, 2006-ban a "Duna - az élő folyam" gondolat jegyében szervezték a napot, 2007-ben pedig a Duna és a kultúra kapcsolata volt a vezértéma. Az esztergomi központi ünnepségen több ezer részvevő vett részt és tanult szórakozva.

2008-ban a vízhasználatok a kiemelt témakör és nem csupán a Duna menti városokban, hanem a vízgyűjtő távolabbi helyein is sor kerül valamilyen figyelemfelhívó rendezvényre. Kiemelkedő a szolnoki Tisza fórum június 26-án, melynek témája a Duna-medence legnagyobb mellékvízgyűjtőjének állapota, és az ott megoldandó vízgazdálkodási problémák. A szempontrendszert az EU Víz Keretirányelve határozza meg, melynek fő célja a jó ökológiai, kémiai és mennyiségi állapot elérése a Közösség vizein.

Budapesten, a Hajógyári szigeten (Gyermeksziget) rendezik meg a Nemzetközi Duna Napot, június 29-én délelőtt 10 és este 6 óra között. Itt elsősorban a gyerekeket várják a Duna Múzeum és a Fővárosi Vízművek színes programjai. A vállalkozó kedvűek részt vehetnek a "Halásztanya" társasjátékban, melyben az ország védett és fokozottan védett halfajait ismerhetik meg.  A Fővárosi Vízművek Info-buszán vízi mikroszkopikus élőlényeket tekinthetnek meg. Játszhatnak a Duna vízgyűjtő puzzle-val, a "Ki evez a végén?" óriás társasjátékkal, különféle szabadtéri vizes játékokkal és készíthetnek zászlót is a Nemzetközi Duna Nap logójából. A Nemzetközi Duna Napot a Coca-Cola Magyarország is támogatja.

Szigetköz Duna Múzeum Hajógyári sziget Coca-Cola EU Víz keretirányelv Győr Fővárosi Vízművek duna Védelmi Egyezmény Nemzetközi Duna Nap Baja
Kapcsolódó cikkek