BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliós oktatási program az energiatudatosságért

2010. december 31-éig szóló együttműködési megállapodást kötött tegnap az OKM és az E.ON, amelynek értelmében az ország valamennyi általános és középiskolájához eljut egy oktatási program, amelynek értéke több mint százmillió forint.

A szerződést tegnap írta alá Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Konrad Kreuzer, az E.ON Hungaria Zrt. Igazgatótanácsának elnöke és Klaus Hammer, az E.ON Földgáz Igazgatótanácsának elnöke. A célja, hogy a fenntartható fejlődés érdekében az energiatudatosság jelentős mértékben növekedjen Magyarországon. Az E.ON energiaoktatási programja olyan komplex kreativitást fejlesztő oktatási csomag, mely az ismereteken alapuló tudás mellett a tanulók kompetenciafejlesztésére is hangsúlyt helyez. A tárcaszakmai támogatást nyújt egy, az iskolai tantervhez kapcsolódó oktatási programsorozat kidolgozásához, az oktatók megfelelő felkészítéséhez. Elősegíti az E.ON által tervezett programok megvalósulását, segítséget nyújt a pályázatok kidolgozásában, szervezésében és értékelésében. A www.energiakaland.hu oktatási portálon a fiatalok az iskolai természettudományos órákkal összhangban, interaktív formában megismerhetik az energiával kapcsolatos kérdéseket, problémákat. Az „energiaportál” 4 korosztály (6-18 év) számára biztosítja játékos formában az ismeretszerzést, a környezettudatos gondolkodás elsajátítását. A nemzetközi tapasztalatokon alapuló Energiakaland portál magyarországi kialakításában energiaipari és pedagógiai szakértők is részt vesznek.

A most induló portált a közeljövőben számos újabb programelem követi. 2008 és 2010 között országos pályázatokon, s programokon vehetnek részt a közoktatási intézmények. Kirándulásokon, nyári táborokon és különböző rendezvényeken a tanulók és tanárok megismerhetik az energiavilág részeit. A pedagógusok számára az E.ON és az OKM oktatási segédanyagokat készít. Külön pályázati lehetőségek nyílnak az ökoiskolák számára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.