BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ígérete ellenére nem tud adót csökkenteni a miniszterelnök Olaszországban

Semmi sem lesz az olasz kormánypártok által még a választási kampányban megígért, látványos adócsökkentésből, mert ezt a makrogazdasági viszonyok egyszerűen nem engedik meg.

A hazai körülmények és a nemzetközi pénzügyi feltételek miatt a pénzügyminiszter, Giulio Tremonti kénytelen volt belátni, hogy a kormány hivatalba lépése óta foganatosított szerény fiskális könnyítések sem tarthatók ellentételezés nélkül.

Silvio Berlusconi miniszterelnök – a két és fél hónapja hivatalába iktatott kormánya élén – hozzáfogott két adónem eltörléséhez, megszüntette a nem luxus-kategóriájúnak minősülő ingatlanok utáni adót, és mentesítette a fiskális terhek alól a túlórában végzett munkát. Bár a két intézkedés önmagában szerény összeggel gazdagította a közterheket viselő lakosságot, utóbb kiderült, hogy az államháztartás ilyen csekély lazítást sem tud elviselni.

Ezért a pénzügyminiszter kénytelen volt indítványozni a pénzügyi és az olajipari szektorban tevékenykedő cégek nyereségadójának növelését, ami összességében meghaladta a néhány héttel korábbi adócsökkentés mértékét.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.