BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Képtelen a kormány csökkenteni a közterheket - Súlyos a probléma a franciáknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az új kormányzati gárda által meghirdetett közteher-csökkentés számára elfogyott a mozgástér, mert a nyugdíjbiztosítás hiánya végett máris meg kellett hirdetni az ilyen célú járulékok emelését.

A 2009-es költségvetési törvény az adott címen a befizetések 0,3 százalékpontnyi emelését irányozza elő, amit 2010-ben további 0,4 pontos, majd egy évvel később újabb 0,3 pontos növelés fog követni. A hírt Francois Fillon miniszterelnök jelentette be.

A nyilatkozatot a Les Echos című francia gazdasági lap nyomban szembeállította Christine Lagarde pénzügyminiszter alig néhány hete mondott beszédével, amelyben az államháztartási deficit megszüntetését és a közterhek csökkentését nevezte a kormány „abszolút prioritásának”. A lap szerint a kormány programjában a legfontosabb pont megvalósulását fenyegeti veszély.



A járulékok megemelése a harmadik év után 4 milliárd eurós éves bevételi növekményt hoz a nyugdíjbiztosításnak, ami azonban – mint a Les Echos érvel – még mindig csak a hiány stabilizálására lesz elegendő, nem pedig annak megszüntetésére. A kormány ugyan szeretné belső átcsoportosítással megoldani a problémát, oly módon, hogy egyidejűleg csökkenteni kellene a munkanélküli-biztosítás címén befizetett összegeket, ami viszont az állástalanoknak folyósított járandóság kényszerű megnyirbálásával fenyeget.
Ez ellen pedig máris ágálnak a szakszervezetek, amelyek szerint a romló gazdasági helyzet miatt nem szabad arra számítani, hogy a munkanélküliség tovább csökkenése teremt majd mozgásteret az ilyen célú járulékok lefaragására. A kormány terveit a francia munkaadói szervezet, a Medef is bírálta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.