BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzügyekben előztünk

A pénzügyi szféra fejlettségét tekintve jól áll Magyarország. Ez derült ki a MasterCard nyári felméréséből, s ezt erősíti meg most közzétett elemzésében a tekintélyes davosi Világgazdasági Fórum (WEF) is. A WEF most első ízben kiadott listája szerint hazánk a pénzügyi fejlettséget tekintve megelőzi a többi visegrádi országot. A davosi szakértők a bankok, biztosítók és pénzügyi piacok mellett a szektor intézményi és üzleti környezetét, illetve a hitelellátásban megnyilvánuló „outputját” is vizsgálták. Hazánk régióelső lett az intézményi környezet, a bankrendszer, a nem banki szereplők és a tőkeellátottság terén. Az üzleti környezet és a pénzügyi piacok alapján Csehország, a pénzügyi stabilitásban pedig mindhárom visegrádi állam megelőz bennünket. Ez utóbbi annak tudható be, hogy nálunk kiemelkedőnek ítélték a szakértők a valutaválság kockázatát.
A davosi elemzés nem terjed ki a lakosság pénzügyi kultúrájára, viszont a GfK csoport felméréseiből kiderül, ebben lemaradtunk a régió többi államától. Szlovénia már nyugat-európai szinten áll ezen a téren, de Cseh- és Horvátország is megelőz bennünket. A magyar lakosság is önkritikusan elismeri, nem ért a pénzügyekhez. Tény viszont, hogy Magyarországon fejlett a bankrendszer, sok intézmény van jelen, és a szolgáltatások is korszerűek.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.