BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új repülőtéri terminál épül - A kormány nem akar megválni a startégiai vállalatoktól Szlovákiában

Még a héten kiírják a pályázatot a pozsonyi repülőtér új termináljának megépítésére, jelentette a Hospodarské Noviny szlovák gazdasági lap kedden.

Az új terminál létesítésével a repülőtér áteresztő képessége a jelenlegi évi 2 millió utasról 5 millióra növekszik. A beruházás költsége 5 milliárd korona (165 millió euró), az új terminált a tervek szerint 2012-ben adják át a forgalomnak. A beruházáshoz az állam hitelt nyújt - írja a bumm.sk az MTI alapján.

A szlovák kormány 2006. augusztusban úgy döntött, nem értékesíti a pozsonyi repülőteret, mert nem akarnak megválni a stratégiai fontosságú vállalatoktól. A Robert Fico vezette új szlovák kormány akkor arra hivatkozott az eladás visszavonásakor, hogy a TwoOne konzorcium (amelynek a bécsi repülőteret üzemeltető Flughafen Wien a vezetője) nem szerezte meg a trösztellenes hatóság engedélyét a kijelölt határidő előtt.

Fico akkor felkérte a vagyonügynökséget és a közlekedési minisztert, tekintse semmisnek az eladásról szóló szerződést, és tegye meg a lépéseket annak visszavonására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.