BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre ugyanannyi turista várható, mint idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az ideihez hasonló hozzávetőleg ezer milliárd forint idegenforgalomból származó bevételt és változatlan vendégforgalmat vár a Magyar Turizmus Zrt. – tájékoztatott Róna Iván, a marketingszervezet vezérigazgatója a 2009–es marketingstratégiát ismertető sajtótájékoztatón. Az MT Zrt. prognozisa szerint az idei bázisévhez képest 2010-ben azonban már a vendégek számának 3-4 százalékos az általuk eltöltött vendégéjszakák számának 1-2 százalékos növekedése várható.

Róna Iván szerint a gazdasági válság miatt elsősorban a belföldi vendégekre és a környező országokból érkező látogatókra összpontosítanak, hiszen jövőre a költséghatékonyabb rövidebb utazások kerülnek előtérbe - tette hozzá.

A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a gazdasági válságban a legnagyobb visszaesést a vendégforgalomban Budapest könyvelheti el: a helyzetet rontja, hogy a holt szezon fellendítése érdekében indított Budapest Winter Invitation kampány csúcsidőszaka alatt lassan egy hete folyik a sztrájk a ferihegyi repülőtéren: a becslések szerint a szolgáltatók ezer vendég meg nem érkezésével 200 millió forint bevételtől eshetnek el.

További részletek a keddi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.