BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az olcsó élelmiszer időszaka következik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Decemberben folytatódott a mezőgazdaságban az árcsökkenés. Emiatt az állattenyésztők kerülnek nehezebb helyzetbe, mivel a növénytermesztés kiemelkedő eredménnyel zárta az évet.

Folytatódott az agrártermékek árának jelentős csökkenése, ez jelentős inflációcsökkentő tényező az élelmiszerárakon keresztül, bár utóbbiakban nem érvényesül teljes mértékben a hektikus ármozgás. Az agrárárak decemberben 22,6 százalékkal csökkentek éves alapon a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint. Ez majdnem megegyezik a novemberben mérttel (22,1 százalék), vagyis már nem gyorsul az előző időszakban látott módon az áresés. Éves átlagban is lefelé mozdultak a termelői árak, bár a 3 százalékos mérséklődés elfedi a szélsőséges évközi alakulást. Év elején még 30 százalék feletti drágulás mutatkozott, márciusban volt a csúcs (38,1 százalékon), innen gyors esés következett, amikor felerősödtek a recessziós aggodalmak a világpiacon, és biztossá vált a kedvező időjárás miatt a kiemelkedő hazai termés.

A növényi termékek ára az előző havinál valamivel kisebb mértékben, 38 százalékkal lett alacsonyabb 2007 decemberéhez viszonyítva. Ezen belül a gyümölcsfélék mutatják a legnagyobb áresést (-52,2 százalékot), de a gabonafélék ára is majdnem megfeleződött. A virágok kivételével valamennyi növényfélénél ármérséklődés volt. A 2007 őszén tapasztalt árrobanás a gabonaféléktől indult ki, ekkor sokan okolták a világpiaci túlkeresletet, amiben a felzárkózó országok mellett a bioüzemanyagok elterjedése is szerepet játszott. Mostanra viszont bizonyossá vált, hogy az élelmiszerpiacon is árbuborék alakult ki, ami nem is túl sokáig tudott növekedni.

A takarmányárakon keresztül az állati termékekhez is begyűrűzött a drágulás, de csak pár hónapos késleltetéssel. Decemberre már mindössze 1,7 százalékos átlagos árnövekedés mutatkozott. Itt még júniusban is gyorsult a drágulási ütem, amikor már a növényeknél megfeleződött tavaszhoz képest az áremelkedési ütem. A tej ára mutatja a legjelentősebb csökkenést az egy évvel korábbi szinthez képest (-14,3 százalék), enyhe 2,2 százalékos mérséklődés van a vágóbaromfi-árakban is. A többi vágóállatnál és állati terméknél áremelkedést mért a hivatal, a vágósertéseknél a legnagyobbat (22,1 százalékot).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.