Panganak a bevásárlóutcák - 60 év óta a legmélyebb a recesszió a briteknél
Mint a Reuters jelenti, januárban mélypontra esett a fogyasztói bizakodási index. Ezt a kiskereskedelmi adatok is alátámasztják, amelyek szerint megtört a hosszabb idő óta tapasztalt, évi átlagban 3,5 százalékos forgalomnövekedés. Mint a NIESR jelentése emlékeztet, 1991-ben, az akkori visszaesés idején a fogyasztói kiadások 1,6 százalékkal csökkentek, ez a szám az idén eléri 3,8 százalékot.
A lakossági kereslet annak ellenére lanyhul, hogy a jövedelmek – ha szerényebb mértékben is – tovább emelkednek, aminek magyarázatát munkahely elvesztésétől való félelem terjedésében látják. A GDP várhatóan 2,5 százalékkal megy össze az idén, de ennél nagyobb, akár 2,7 százalékos a visszaesésre kellene számítani, ha az Egyesült Államokban összeállított új fiskális élénkítő csomag hatása nem érvényesülne.
Reményt az adott helyzetben csak az kínál, hogy a font sterling is gyorsan gyengül, aminek idővel el kellene vezetnie a kivitel élénküléséhez, ennek azonban – az optimisták szerint is – legkorábban az idei év vége felé jelentkezhet a GDP alakulásában lemérhető hatása. A fordulatnak súlyos következményei lesznek a makrogazdasági egyensúlyra nézve. A munkáspárti kormány kolosszális összegű hitelek felvételével – és elköltésével – szeretné elkerülni a dominó-szerű összeomlást. Alistair Darling pénzügyminiszter - az áprilisban kezdődő 2009-2010-es pénzügyi évben - az eredetileg tervezett 128 milliárd font sterlinget 10 milliárddal meghaladó összegben lesz kénytelen új államadósságot csinálni. A rákövetkező 12 hónapban a kormány hitelfelvételei várhatóan elérik a 140 milliárdot.
Az összesített államadósságot úgy számítják, hogy abban már nem is veszik figyelembe a pénzintézetek – például a Northern Rock – megmentésére fordított összegeket, a köztartozás a 2012-2013-as pénzügyi évben így is eléri a GDP 70 százalékát, ami csöpp híján duplája a 2007-ben meglévő 36,5 százaléknak. Az irányzat igazolni látszik a konzervatívoknak a munkáspárthoz intézett, megbélyegző nyilatkozatait.