A gazdasági miniszter alig burkoltan elismerte a szocialista kormány felelősségét abban, hogy hazánk elveszítette versenyképessége jó részét. Még az idén el kell kezdeni az alapvető szerkezeti reformokat – mondta Bajnai Gordon gazdasági miniszter, ezt az teszi szükségessé, hogy a válság mellett továbbra is megvan a korábban kialakult nemzetközi versenyhátrányunk. A potenciális növekedés az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott, jelenleg közelebb áll a 2 százalékhoz, mint a 3-hoz. A miniszter a GKI és a Microsoft közös kiadványának, a Versenyképességi évkönyvnek a bemutatójára összehívott szakmai találkozón azt is kifejtette azonban, hogy mindennek ellenére vonzó célpontja a tőkebefektetéseknek az ország, ezt többek között a bürokratikus terhek csökkentésére tett erőfeszítéseknek tulajdonítja.
A versenyképesség terén a legsúlyosabb gondot a korrupció és a feketemunka nagy aránya mellett a rosszul ösztönző szociális rendszer jelenti – derült ki a két cég által készített évkönyvből. A rendezvényen részt vevők közül többen is élesen bírálták a mostani gazdaságpolitikát. Mihályi Péter, a Közép-európai Egyetem profeszszora például fenntartását fejezte ki az élőmunka terhének csökkentése és az EU-s pénzek „szórása” miatt, ezek ugyanis szerinte csak bérinflációt gerjesztenek.
A válság jól összekuszálta a szálakat, kiélezte a korábban lappangó feszültségeket, és lerövidítette a döntések időhorizontját – mondta Bajnai. Még a válság előttinél rosszabb helyzetbe is kerülhetünk, ám ha képesek vagyunk megfelelő válaszokat adni a fejleményekre, akkor jól is kijöhetünk belőle. Szerinte a gondok arra vezethetőek vissza, hogy 1998 óta minden voksolásnál licitálás folyt a pártok között, tudván, hogy a választásokat nagyrészt az inaktívak döntik el, ezért mindig arra megy ki a szavazás, hogy hogyan lehetne fokozni az újraelosztást. Nem minden tényező szempontjából áll azonban tragikusan az ország – emelte ki, például az egységnyi munkaköltség alapján mért versenyképességben még mindig kiemelkedők vagyunk. Az elmúlt időszakban sokat fektettek technológiába a cégek, de a foglalkoztatás növekedése nélkül nem képes tovább bővülni a gazdaság.
A piacszűküléshez hozzájárulnak a finanszírozási gondok is, ezért 1400 milliárd forintos ösztönző programot hirdetett meg a kormány, amelyből már ma 560 milliárd forint elérhető a vállalkozások számára, ezzel belép az állam a bankrendszer mellé.
A stratégiai iránymutatást hiányolták a vállalatok képviselői a miniszter előadását követő kerekasztal-beszélgetésen. Többen ugyanakkor arra számítanak, ha sikerül átvészelniük a mostani válságot, akkor a piaci pozíciójuk megerősödhet, mivel sok versenytárs kiesik. Az elhibázott gazdaságpolitika sérülékeny állapotba hozta a gazdasági szereplőket, ezért nagyon szűk a mozgástér, nem tud sem a fiskális, sem a monetáris politika érdemben gazdaságélénkítést végrehajtani – fűzte hozzá Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A többi résztvevőhöz hasonlóan ő is a szerkezeti reformokban látja a kilábalás egyetlen esélyét. BD
A feketegazdaság és a korrupció azok a tényezők, amelyek a vállalatok szerint a leginkább korlátozzák az üzleti tevékenységet.
A feketegazdaság és a korrupció azok a tényezők, amelyek a vállalatok szerint a leginkább korlátozzák az üzleti tevékenységet.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.