BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Obama: "foltokban" már látszanak a stabilizáció első jelei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Már látszanak a stabilizáció első jelei az eddig megtett válságellenes lépések hatására, mondta hétfőn Londonban megjelent nyilatkozatában az amerikai elnök, aki hitet tett a bajba került feltörekvő gazdaságok megsegítése mellett.

Barack Obama a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap hétfői kiadásában megjelent interjúban azt mondta, hogy az amerikai gazdaságon belül például az ingatlanpiacon mutatkoznak, egyelőre "foltokban", a stabilizációs jelek.

Obama, aki a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) csütörtöki londoni csúcstalálkozója előtt nyilatkozott a brit lapnak, a rendezvénytől várható eredményekről azt mondta: a találkozón egyetértés lesz abban, hogy mindent meg kell tenni a növekedés és a kereskedelem támogatására.

Az amerikai elnök az egyik legvitatottabb kérdésről, a költségvetésekből finanszírozott gazdaságélénkítő intézkedésekről szólva ugyanakkor utalt arra, hogy csúcson nem várhatók döntések további ilyen lépésekről, mondván: a legtöbb G20-ország már eddig is jelentős növekedésserkentő intézkedéseket tett, és "most meg kell nézni, hogy ezek hogyan működnek".

Angela Merkel német kancellár a Financial Times hétvégi kiadásának nyilatkozva szintén igyekezett hűteni a londoni G20-csúccsal kapcsolatos várakozásokat. Kijelentette: Németország nem tud többet gazdaságélénkítésre fordítani, mert már most is a növekedés serkentésére legtöbbet költő országok között van, és komoly közadósságot halmozott fel.

Merkel kiemelte, hogy Németország a hazai össztermék-érték (GDP) 4,7 százalékának megfelelő gazdaságélénkítő intézkedéseket hozott a következő két évre. Hozzátette: Kína például sokkal többet tehetne belső kereslete élénkítésére, mivel hatalmasak a tartalékai, és így új adósságokba sem kellene vernie magát a gazdaság serkentése végett.

A Financial Times megszerezte a londoni G20-csúcs közös közleményének tervezetét, amelyben a lap idézete szerint az áll, hogy a már elkezdett költségvetési élénkítő programok több mint 2 százalékponttal gyorsítják a világgazdaság növekedési ütemét, és 20 millió új munkahelyet teremtenek a következő két évben. A feltörekvő térség központi helyen van a tervezetben a Financial Times szerint. A lap által ismertetett változatban az szerepel, hogy a londoni csúcsértekezleten egyezség jön létre az Nemzetközi Valutaalap (IMF) tőkekészletének megemeléséről, szükség esetén a piacról felvett hitelekkel.

A feltörekvő térségről Barack Obama is külön szólt a brit lap által hétfőn közölt interjúban. Az amerikai elnök kijelentette: összehangolt fellépés szükséges a nemzetközi pénzügyi szervezetek bevonásával a "gazdag országoknál is súlyosabb nyomás alá került" felzárkózó piacok megsegítésére, és biztosítani kell e szervezeteknek, köztük az IMF-nek a megfelelő tőkeellátottságot. A G20-országok pénzügyminiszterei e hónap közepén tartott londoni előkészítő ülésükön már egyezségre jutottak a Nemzetközi Valutaalap mozgósítható tőkekészletének "nagyon jelentős" feltöltéséről, jóllehet számszerűleg ennek mértékét nem jelölték meg, arra hivatkozva, hogy ezzel az áprilisi londoni G20-csúcsértkezlet foglalkozik majd.

Az IMF-tőkepótlás mértékéről több elképzelés van forgalomban a csoporton belül. Az amerikai indítvány az, hogy háromszorozzák meg, vagyis emeljék 750 milliárd dollárra a valutaalap folyósítható készleteit. Az EU 500 milliárd dolláros IMF-keretet támogat, amelyhez 75 milliárd dolláros kölcsönnel lenne hajlandó hozzájárulni. Obama a hétfőn közölt interjúban a londoni G20-csúcs legfontosabb feladatának nevezte "az egységről szóló erőteljes üzenet" megfogalmazását.

Soros György magyar-amerikai nagybefektető ugyanakkor a londoni The Timesnak adott, a vezető konzervatív brit lap által hétvégén ismertetett nyilatkozatában úgy vélekedett: katasztrófával érne fel, ha a G20-országok londoni csúcstalálkozóján nem születnek tényleges döntések. Soros szerint most nem lesz elég általános elvek megfogalmazása, hanem gyakorlati lépéseket kell elhatározni, mert ha a találkozó kudarccal végződik, annak a globális pénzügyi és kereskedelmi rendszer "széthullása" lenne a következménye.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.