Két nagy hazai kutatóintézet is kiadta új gazdasági előrejelzését, s jóval pesszimistábbak, mint tavasszal. A GKI 6,5, a Kopint-Tárki 6 százalékos GDP-visszaesést prognosztizál ez évre. Míg az európai recessziós tendenciából nem lógunk ki, addig az egyensúlyi mutatók terén a korábbiaknál sokkal jobb pozícióba kerülhetünk – emelték ki a GKI szakértői. A nemzetközi konjunkturális helyzet tavasz óta nem sokat javult, de az általános pesszimizmus valamelyest mérséklődött – mutat rá a Kopint-Tárki elemzése. Ugyanakkor látványos trendváltásra nem lehet számítani, az USA csak minimális növekedést, az EU nagyjából stagnálást mutathat még jövőre is, az idén pedig valamennyi fejlett gazdasági térségben számottevő visszaesés mutatkozik.
A magyar gazdaságot illetően bizonyos jelek ugyan már a mélypont elérését mutatják, a válság lefutása azonban még sok bizonytalanságot rejt magában. Egyelőre egyik kutatóintézet szerint sem értük még el a gödör alját, vagyis tovább mélyülhet a válság a következő hónapokban. Év végére azonban már kisebb visszaeséssel számolnak a szakértők, ezt részben az erőteljes bázishatás is indokolja. Az idei GDP-alakulásban a Kopint-Tárki az optimistább, a 6 százalékos zuhanás hátterében a valamivel kisebb beruházászsugorodás, illetve exportcsökkenés, így jobban javuló külkereskedelmi mérleg áll. Ugyanakkor mindkét intézet a reálbércsökkenést jócskán meghaladó, 7 százalékos lakossági fogyasztásszűküléssel számol, főként a visszaszoruló hitelfelvétel miatt. A beruházásoknál is egyaránt jelentős csökkenést várnak (7, illetve 8 százalékosat), így a belföldi felhasználás minden korábbinál nagyobb hanyatláson megy keresztül, ezt csak a közösségi fogyasztás átlag alatti szűkülése tompítja kissé.
A gazdaság szektorai közül a legjelentősebb, két számjegyű visszaesést az iparban, illetve a mezőgazdaságban várják a kutatók. A szolgáltatások terén is elsősorban az állami szféra átlagosnál enyhébb kínálatszűkítése jelenti a „húzóerőt”. A munkanélküliségi ráta így könnyen elérheti – a Kopint-Tárki szerint meg is haladhatja – a 10 százalékot éves átlagban. Utóbbi pedig – mivel rendszerint lassabban követi a reálgazdasági folyamatokat – még jövőre is emelkedhet.
Mindkét intézet márciusban adta ki legutóbbi prognózisát, akkor még kisebb mértékű áfa- és jövedékiadó-emeléssel kalkuláltak, mint amekkorát végül elfogadott a kormány. Az inflációs előrejelzést így kénytelenek voltak megemelni, a Kopint-Tárki szakértői szerint 8 százalék fölé ugrik a havi inflációs ütem decemberre, de a GKI is 7 százalékos pénzromlást valószínűsít az év végére. Ezzel ismét elvéti az MNB a 3 százalékos inflációs célt. Így az éves átlagos áremelkedés is minden bizonnyal eléri a szakértők szerint az 5 százalékot.
Az államháztartási folyamatokat egységesen ítélik meg az intézetek, mindkettő a kormány 3,8 százalékos hiánycéljának teljesülését vetíti előre. Igaz, nem sok mozgástere van a kabinetnek, az IMF és az EU a folyósított kölcsön miatt szigorú felügyelet alá vonta a magyar büdzsét, ezért látnak kevés esélyt váratlan lazításra a szakértők. BD
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.