BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig emelkednek a fizetések - A létszám viszont esik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A korábbi éveknél jóval lassabb béremelkedés jellemzi a hazai magánszektort. Az szja-könnyítés éppen hogy érezhető a nettó fizetésekben. Augusztusban a bruttó átlagkereset 0,6 százalékkal emelkedett éves alapon, míg a nettó fizetések 3,2 százalékkal lettek magasabbak.

A bruttó átlagkeresetek 2009 első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelentette a KSH.

A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,8 százalékos növekedése mellett) 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 7,9 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Augusztusban a bruttó átlagkereset 0,6 százalékkal emelkedett éves alapon, míg a nettó fizetések 3,2 százalékkal lettek magasabbak. A bruttó keresetek emelkedése lényegesen lelassult, január óta nem volt ilyen alacsonyan. Míg év elején a közszféra bércsökkenése húzta lejjebb a mutatót, most elsősorban a magánszektor béreinek lassabb emelkedése okozza a lassulást, 3,6 százalékra süllyedt a havi bruttó emelkedés. 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az szja-sávhatár emelése miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.

Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január– augusztusban átlagosan 2 millió 664 ezer volt. 2009. január–augusztusban a költségvetési szférában 740 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 835 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,1 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés esetében a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámbővülése nélkül számolva 0,4 százalékos; míg a versenyszférában 6,7 százalékos csökkenés következett be. A magánszférában augusztusban csökkent először 1,8 millió alá a létszám, ami 8,3 százalékkal alacsonyabb a tavaly ilyenkorinál. A költségvetési szektorban viszont 6,6 százalékos növekedést jelent a 768 ezer munkahely, ebből nagyjából 55 ezren lehettek a közmunkások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.