Peking 2008 augusztusában a monopolisztikus törekvések elleni keményebb fellépés jegyében reformálta meg a versenyjogot, és a China Mobile által kötött megállapodás már az új szabályok erejét mutatják.
A konkrét ügyben a cég ezer jüan (146 dollár) megfizetésébe egyezett bele egy olyan pernek a rendezésére, amelyben a fogyasztó azt kifogásolta, hogy az előre fizetett feltöltőkártyával nem rendelkező ügyfeleknek a China Mobile "méltánytalan" havi pluszdíjat számol fel.
A 2008-as törvény alapján nemrég született meg az első bírósági ítélet is, igaz, az az alperes Shanda informatikai cégnek adott igazat. Sokan ennek az ügynek a kapcsán óvnak is a túlzott derűlátástól: hiába a keményebb szabályok, a törvény az esetleges pereskedőkre nagyon szigorú bizonyítási terhet ró.