Magyar gazdaság

Visszatérnek a befektetők

A korábbi szakértői várakozásokra rácáfolva szeptemberben már megjelentek azok a befektetők, amelyek autóipari és elektronikai gyártókapacitások létesítését fontolgatják Magyarországon. A válság kitörése óta elsősorban az üzleti szolgáltatások terén voltak érdeklődők.

Az év utolsó negyedében 32 projektről dönthetnek 1,5 milliárd euró összértékben, nyolcezer új munkahelyet teremtve. Az pedig tény – s erre már az Ernst & Young (E&Y) nemzetközi vállalatvezetők felmérésén alapuló tanulmánya mutat rá –, a befektetők nagyra tartják az itt kapott minőségi szolgáltatásokat és feltételeket, bár egy sor területen változásokat sürgetnek. Úgy vélik, a hazai k+f potenciál alulbecsült.

A kutatás-fejlesztési projektek számát tekintve tavalyi részesedésünk a régióban 18, a szolgáltató központok esetében 21 százalékos volt. A megtelepedett nemzetközi vállalatok fele további beruházásokat tervez hazánkban, ugyanakkor az itt még meg nem jelenteknek csak 13 százaléka fontolja ezt meg.

A nemzetközi cégek szerint az elkövetkező három évben a befektetési vonzerő jobban javul Magyarországon, mint Portugáliában, Belgiumban, Franciaországban vagy Németországban.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

elektronikai vállalatok autóipari befektetők
Kapcsolódó cikkek