BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Profitkorlát a biztosítóknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A biztosítóknak a díjbevételek legalább 80-85 százalékát egészségügyi szolgáltatásokra kell fordítaniuk – egyebek mellett ezt írja elő az az utolsó pillanatban kidolgozott módosítás, amelynek köszönhetően összejött az amerikai szenátusban az egészségügyi reformcsomag elfogadásához szükséges hatvan szavazat. A módosítások között szerepel az is, hogy az állami támogatásokat nem fogják terhességmegszakító beavatkozásokra fordítani, illetve hogy a 200 ezer dollár feletti jövedelmek után 0,5 helyett 0,9 százalékos járulékot szednek az időseket ellátó Medicare finanszírozására.

A hétfőre virradóra megtartott szavazást a december 24-re várt végszavazásig még további előzetes voksolások követik a washingtoni felsőházban, s az ünnep után indulhat a szenátusi és a korábban jóváhagyott képviselőházi törvényszöveg összefésülése. A két tervezet lényegi pontokon eltér egymástól. Az alsóháziban szerepel például egy szövetségi tulajdonú egészségbiztosító létrehozása; a szenátus ehelyett államonként létrehozandó „biztosítási tőzsdéktől” várja a nagyvállalati biztosítóprogramokból kimaradó, ugyanakkor a szegényeket ellátó Medicaidre nem jogosult polgárok biztosítását. Utóbbi program jogosultsági körét is bővítenék, és mindezek révén a lakosság szinte teljes köre részesülne egészségügyi ellátásban.

A két ház közötti egyeztetés eredményeként valószínűleg a szenátusi változat győz majd, miután a felsőházban olyan nehéz volt összehozni a szükséges többséget, hogy azt aligha fogják kockára tenni a demokrata vezetők. A reformtól a piacon lévő biztosítótársaságok 31 millió új ügyfélre, a kórházak sürgősségi részlegei kevesebb biztosítás nélküli esetre, a lakosság jobb ellátásra, az állam pedig alacsonyabb költségekre számít. Reuters

Sikeres volt a gyógyszerlobbi

Nem szerepelnek az egészségügyi reformtervben a gyógyszerárak letörése szempontjából kulcsfontosságú importkönnyítések, mert a Fehér Ház nem akarta, hogy a gyógyszergyártók megvonják támogatásukat a tervezettől. Barack Obama azonban elkötelezett a könnyítések mellett, ezekről külön jogszabály intézkedik majd – közölte a Fehér Ház.

A vényköteles orvosságok a világ legtöbb országában olcsóbbak, mint az USA-ban.

A vényköteles orvosságok a világ legtöbb országában olcsóbbak, mint az USA-ban.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.