Továbbra is lassú lesz a felívelés

Az augusztusi inflációs jelentés óta megjelent információk hatására a makrogazdasági kilátásokról alkotott kép érdemben nem változott. A kedvezőbb külső keresleti pályából adódó pozitív hatások a teljes előrejelzési horizonton érvényesülhetnek, ám ennek aggregált növekedési hatásait a belföldi kereslet várhatóan erőteljesebb csökkenése nagyrészt kioltja a jegybanki prognózisban. Az MNB stábja ez évre továbbra is jelentős, 7 százalékot megközelítő gazdasági visszaesésre, majd lassú felívelésre számít. A hazai gazdaság érdemi bővülése a fejlett és a régiós államokat késve követi, így előreláthatóan csak 2011-ben következik be.

A lanyha belső kereslet és a jelentős vállalati alkalmazkodás következtében tartós dezinflációs trend várható, amelynek hatását rövid távon azonban elfedi az indirektadó-emelések árszintnövelő hatása. Bár 2010-ben az emelkedő nyersanyagárak magasabb inflációt indokolnának, a kedvezőbb trendinflációs kilátások ennek hatásait ellensúlyozzák. Az év végére 5,5 százalék fölé emelkedő fogyasztói árindex – az indirektadó-növelések bázisba történő bekerülését követően – 2010 közepétől mérséklődésnek indul, és 2011 végére 2 százalék körüli szintre süllyed. Az adóintézkedések hatásait nem tartalmazó nettó inflációs mutató a teljes előrejelzési horizonton a középtávú inflációs cél alatt alakulhat.

A gazdaság konjunktúrakilátásait érdemben továbbra is a külső kereslet, a hitelezési aktivitás alakulása s a kormányzati megszorító intézkedések befolyásolják. A nemzetközi előre, jelző intézetek főbb gazdaságokra vonatkozó prognózisai rövid távon javultak az elmúlt hónapokban. A kedvezőbb globális növekedési kilátások várhatóan a hazai exportszektor teljesítményére is pozitívan hatnak. Azonban a külső kereslet növekedési impulzusait tekintve számos kockázat is látszik. Ezek egy része a globális folyamatok fenntarthatóságát övezi, miközben másik része az exportszektor számára biztosított növekedési többlet nagyságához kapcsolódik.

Bár a befektetői hangulat jelenleg is rendkívül optimista, a bizalmi indikátorok folyamatosan emelkednek, és az eszközárak korrekciója is hónapok óta tapasztalható, a gazdasági kilábalás fenntarthatósága azonban változatlanul törékenynek tekinthető. A fiskális keresletélénkítő intézkedések jelentősen rontják a gazdaságok költségvetési egyensúlyát, és érdemben megnövelik az országok várható adósságállományát. A munkanélküliség emelkedése a stabilizálódó gazdasági környezetben is jellemző maradhat, míg a bankszektor mérlegeinek kiigazítása és a veszteségek leírása több évig elhúzódó folyamat lehet. Ebben a környezetben a gazdaságpolitikai ösztönzők visszavonásának időzítése kulcsfontosságú tényező lehet – állapítja meg az inflációs jelentés. Az állam túl korai kivonulása ismét egy csökkenő GDP-vel és pénzpiaci zavarokkal jellemezhető periódust eredményezhet, míg az intézkedések kései viszszavonása újbóli eszközárbuborék kialakulásával, illetve erősödő inflációs nyomással fenyegethet – hívják fel a figyelmet a jegybank szakértői.

Középtávon a magyar külső kereslet szempontjából további kockázatot jelenthet, hogy a globális gazdaság fenntartható növekedése várhatóan a jövőben a fizetési mérleg egyensúlytalanságainak oldódásával jár. A korábban jelentős többletet felhalmozó gazdaságokban a fizetési mérleg fokozatosan romolhat, az export helyett a belföldi kereslet növekedési szerepe válhat hangsúlyosabbá. E forgatókönyv bekövetkezése a hazai exportkilátásokat is érzékenyen érinti, mivel a magyar exportőrök döntő részben nyugat-európai beszállítók.

A fogyasztás-előrejelzés számszerű változása a várható reáljövedelem-pályáról kialakított kép elmozdulását követi. Az idén a vártnál némileg lassabb béralkalmazkodás, illetve a várakozásoknál kedvezőbben alakuló inflációs folyamatok a reáljövedelmek korábban feltételezettnél kisebb mértékű visszaesését eredményezhetik. Az alacsonyabb inflációs környezet előretekintve azonban tovább erősítheti a versenyszférára irányuló alkalmazkodási kényszert, amelynek feloldása 2010-ben és 2011-ben is némileg alacsonyabb reáljövedelem-pályával konzisztens.

A nemzetgazdasági beruházások nagy részét továbbra is EU-forrásokból finanszírozzák. A lakossági beruházások esetében a lakástámogatási rendszer szigorítása miatt az idén – különösen az első fél évben – érdemi előrehozás valósulhatott meg. Ezen hatás kifutásával az ingatlanberuházások jelentős mértékben csökkenhetnek. A vállalati beruházások élénkülése a kedvezőbb külső konjunkturális környezetben is mérsékelt maradhat. A meglévő jelentős szabad kapacitások ugyanis kedvezőbb keresleti feltételek mellett is lehetőséget teremtenek a termelés bővítésére. Ugyanakkor néhány nagy volumenű beruházás (így a kecskeméti Mercedes-gyár) kivitelezése időben némileg csúszik. E projektek jelentős részét a 2010-es és 2011-es évre megosztva számolták el.

A nettó export növekedési hozzájárulása a korábbi előrejelzéseknél is kedvezőbb lehet. Ennek oka egyrészt a javuló külső kereslet, másrészt a gazdaság elmúlt negyedévekben becsült fajlagos importigénye, amely 2010-ben is jellemző lehet. A reálgazdasági egyenleg a teljes előrejelzési horizonton pozitív növekedési hozzájárulást biztosít.

A rövid távon kedvezőbb keresleti folyamatok ellenére a 2009-es évre adott GDP-előrejelzés számszakilag nem változott. Ennek oka, hogy a készletek leépítése a várakozásoknál is erőteljesebb lehetett. A rövid távon változatlan növekedési képet a – negyedéves frekvencián jobban mérhető – termelési oldali folyamatok is alátámasztják.

Az adatokból látható: az alapbérváltozások alapvető eloszlásának csúcsa a vizsgált években jellemzően a bértárgyalások által meghatározott sávba esett – mutat rá a jelentés. Ez az eredmény várható, ha a munkaadók az ajánlásban foglalt értékhez viszonyítva határozzák meg az egyéni béremeléseket. Ám elképzelhető az is, hogy nem az OÉT-bérajánlások orientálják a várakozásokat, csupán az OÉT szereplői fogalmaznak meg reális ajánlásokat. Ennek a lehetőségnek ugyanakkor ellentmond, hogy a tárgyalásokban részt vevők körében felülreprezentáltak az államhoz köthető nagyvállalatok és bizonyos szektorok képviselői. Ráadásul a bérajánlások definíciója pontatlan, eredeti szándékuk szerint inkább az átlagos bér emelésére, mint a legjellemzőbb béremelésre vonatkozhatnak – e kettő pedig számottevően eltérhet egymástól.

2003-ban az OÉT a bruttó nominálbér helyett a nettó reálbérre fogalmazta meg az ajánlását, s a béremelések eloszlása a korábbi években jellemzőnél kevésbé volt csúcsos. Ez részben a megállapodással kapcsolatos nagyobb bizonytalanságra utalhat, részben pedig annak következménye lehet, hogy az adójóváírás megemelése következtében a különböző bérkategóriákba tartozó csoportok esetében az ajánlás igen eltérő bruttó béremelést jelentett – jegyzi meg a jelentés.

Míg a változások jellemzően az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása köré csoportosulnak, az átlagos béremelést számos egyéb tényező is befolyásolja.

Azonosítható lokális csúcsok figyelhetők meg a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelésének megfelelő értékek esetében.

Jelentős azok aránya is, akiknek az alapbére nem változott, ez egyrészt lefelé való bérmerevségekre utalhat, másrészt abból adódik, hogy egyes vállalatok nem éves rendszerességgel változtatják a béreket. Az alapbércsökkentések száma elhanyagolható, ez ugyancsak lefelé való bérmerevségre utal. Emellett, míg az elemzés az egyes munkavállalók bérének alakulását vizsgálja, nemzetgazdasági szinten fontos tényező a munkaerő összetételének változása is.

Az adatokból látható: az alapbérváltozások alapvető eloszlásának csúcsa a vizsgált években jellemzően a bértárgyalások által meghatározott sávba esett – mutat rá a jelentés. Ez az eredmény várható, ha a munkaadók az ajánlásban foglalt értékhez viszonyítva határozzák meg az egyéni béremeléseket. Ám elképzelhető az is, hogy nem az OÉT-bérajánlások orientálják a várakozásokat, csupán az OÉT szereplői fogalmaznak meg reális ajánlásokat. Ennek a lehetőségnek ugyanakkor ellentmond, hogy a tárgyalásokban részt vevők körében felülreprezentáltak az államhoz köthető nagyvállalatok és bizonyos szektorok képviselői. Ráadásul a bérajánlások definíciója pontatlan, eredeti szándékuk szerint inkább az átlagos bér emelésére, mint a legjellemzőbb béremelésre vonatkozhatnak – e kettő pedig számottevően eltérhet egymástól.

2003-ban az OÉT a bruttó nominálbér helyett a nettó reálbérre fogalmazta meg az ajánlását, s a béremelések eloszlása a korábbi években jellemzőnél kevésbé volt csúcsos. Ez részben a megállapodással kapcsolatos nagyobb bizonytalanságra utalhat, részben pedig annak következménye lehet, hogy az adójóváírás megemelése következtében a különböző bérkategóriákba tartozó csoportok esetében az ajánlás igen eltérő bruttó béremelést jelentett – jegyzi meg a jelentés.

Míg a változások jellemzően az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása köré csoportosulnak, az átlagos béremelést számos egyéb tényező is befolyásolja.

Azonosítható lokális csúcsok figyelhetők meg a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelésének megfelelő értékek esetében.

Jelentős azok aránya is, akiknek az alapbére nem változott, ez egyrészt lefelé való bérmerevségekre utalhat, másrészt abból adódik, hogy egyes vállalatok nem éves rendszerességgel változtatják a béreket. Az alapbércsökkentések száma elhanyagolható, ez ugyancsak lefelé való bérmerevségre utal. Emellett, míg az elemzés az egyes munkavállalók bérének alakulását vizsgálja, nemzetgazdasági szinten fontos tényező a munkaerő összetételének változása is. Mutatók a kapacitáskihasználtság mérésére A kapacitáskihasználtsági mutatók aktuális alakulása alapján a vállalati beruházások esetében általános rövid távú felívelésre nem számíthatunk, miközben az inflációs nyomás is várhatóan visszafogott marad – szögezi le az MNB jelentése, amely a nemzetközi gyakorlatban legelterjedtebb módszereket használja.

1. Az első mutató alapja a munkatermelékenység. Ennek használatával feltételezik, hogy a termelékenység változása részben a technológiai fejlődés, részben a munkaerő kihasználtságának elmozdulásait mutatja. A munkaerő kihasználtságának változása a tőkejavak kihasználtságát is hasonlóan érinti. Ennek megfelelően vizsgálatukban a munkatermelékenység alakulását – a Hodrick–Prescott filter segítségével – trend- és ciklikus komponensekre bontották, és az utóbbit használják a kapacitáskihasználtság indikátoraként.

2. A második mutató alapja egy Cobb–Douglas típusú termelési függvény, ahol a két termelési tényező a munka és a tőke.Ha a munka és a tőke mennyiségének változatlansága mellett a termelés nő, az a technológiafejlődésre vagy a kapacitások kihasználtságának növekedésére vezethető vissza. Ennek megfelelően a függvények úgynevezett Solow-reziduumának trendtől szűrt komponensét mint a kapacitáskihasználtság indikátorát azonosították.

3. A harmadik mutató alapját különböző kérdőíves felmérések adják. Ezeket a mutatókat azonban csak a feldolgozóipar esetében kérdezik le, míg a piaci szolgáltatások esetében nincs hasonló indikátor. E módszerhez három, felméréseken alapuló mutatót vettek figyelembe: a GVI (Gazdaság- és Vállalkozás Elemző Intézet) indikátorát, a Kopint-Tárki mutatóját és a GKI által az Európai Bizottság ajánlási alapján végzett ESI-felmérés eredményeit.

Mivel a három módszer által kapott eredmények a feldolgozóipar esetében nagy hasonlóságot mutattak, ezért a piaci szolgáltatások folyamataira kapott saját becslési eredményeiket is irányadónak fogadták el. A 2005-ös és 2006-os évtől kezdődően a növekvő makrogazdasági – főként a gazdaság egyensúlyi pozíciójához kapcsolódó – bizonytalanságok és a kevésbé „befektetőbarát” intézményi környezet következményeként a hazai versenyszféra vállalatai a keresleti feltételek változására a beruházási aktivitásuk növelése helyett a kapacitáskihasználtság emelésével reagáltak. Ennek eredményeként a nemzetközi gazdasági válságot megelőző negyedévekben a kapacitáskihasználtság – különösen a feldolgozóiparban – historikusan magas szintre emelkedett. A válság kitörését követően a kapacitáskihasználtság gyors ütemben csökkent, jelenleg történelmi minimuma közelében van. A költségvetési előrejelzés változásának főbb mozgatórugói Az ESA-egyenlegre vonatkozó alap-előrejelzés az előző inflációs jelentés alappályájához képest elsősorban 2010-re változott meg számottevően.

A makrogazdasági pálya 2009-ben kismértékben az alacsonyabb hiány irányába módosult, 2010-ben a hatások kissé növelik a hiányt, ám 2011-re az alacsonyabb keresettömeg-dinamika következtében (főként a kedvezőtlenebb létszámalakulás miatt) a meghatározó adóalapok kevésbé nőnek a korábban feltételezettnél. A változás hatása önmagában 0,4 százalékponttal rontja a 2011. évi hiányprognózist.

A jegybank beépítette előrejelzésébe az önkormányzati alrendszernek juttatott központi költségvetési támogatások visszafogásának hatását. A támogatások csökkentése azonban az alrendszer hiányának növelésével jár. Összességében az intézkedés nettó egyenlegjavító hatása a GDP 0,3 százaléka.

Az idei stabilitási tartalék végleges zárolása a GDP 0,3 százalékával mérsékelte az idei hiány-előrejelzését. Ugyanennyivel emelte a 2010-es hiány-előrejelzést a tartalékok növelése.

A kamategyenleg és az MNB eredményprognózisának változásai az alacsonyabb hiány irányába változtatták az előrejelzést, a hozamszint csökkenése 2009–2010-ben 0,1, 2011-ben pedig 0,2 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos kamatkiadásokat. Az augusztusi prognózishoz képest a magyar állampapírokkal szemben elvárt hozamok csökkenése a hozamgörbét lefelé tolta.

Az MNB várható vesztesége a korábban véltnél alacsonyabb lehet 2010-ben, megtérítése 2011-ben esedékes. A korábbi előrejelzéshez képest a GDP 0,3 százalékával kevesebb kiadást jelenthet e tétel változása. Ebben a csökkenő hozamok, így a forint-deviza hozamkülönbözet mérséklődése s az első három negyedév kedvező tényadatai játszanak szerepet. -->