Csődbiztos jöhet Pécsre: gondban a kulturális főváros
A keddi ülést követően szerda délutánra is összehívták a város költségvetési bizottságát, amelynek nem kisebb problémával kell megküzdenie, mint az 1,6 milliárdos központi normatívaelvonással, és azzal, hogy 3,7 milliárdra rúg idén a költségvetés hiánya. Ilyen mértékű működési hiánynyal még nem kellett szembesülnie az önkormányzatnak, hiszen az eddigi legsúlyosabb mínusz valamivel kétmilliárd fölött volt.
A 3,7 milliárdos hiányt hitelfelvétellel kívánja megoldani a város. Amennyiben sikerül, akkor ez az összeg hozzáadódik a január elsején 31,5 milliárdra rúgó hitelállományhoz, ami 2010-ben önmagában is 952 milliós tőketörlesztési és 2 milliárdos kamattörlesztési kötelezettséggel jár. A tervek szerint a hitel 2033-ra fogy el, ha addig nem vesznek fel újat.
Az idei büdzsé számairól nagy vonalakban. Az önkormányzat költségvetése 58,4 milliárd forint, ez magában foglalja az EKF-fel kapcsolatos költségeket is. A korábban sok vitát kiváltó felsorolás, amely tartalmazza, hogy a polgármesteri hivatal milyen összegeket ad át működési célra a különböző cégeknek és civil szervezeteknek, gyökeres arculatváltozást nem mutat. Nem sikerült lényeges csökkentéseket elérni, talán az EUNet 2000 Kft.-nek jut az eddig megszokottnál jóval kevesebb támogatás, 60 millió helyett 12,5 millió. A Holding 450, a Pécsi Közlekedési Zrt. 560, a Gyugyi-gyűjtemény 80, a POSZT 75, a Harmadik Színház 60 milliót kap.


