Magyar gazdaság

"Az orosz gazdasági kapcsolataink tele vannak aknákkal!"

A magyar gazdaság érdeke az, hogy Ukrajnában rend és nyugalom legyen, és ne következzen be egy újabb gázválság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gereben Ágnes külpolitikai elemző. A szakértő arról is beszélt, hogy Viktor Janukovics elnökválasztási győzelmében nagy szerepe volt az oligarcháknak, akik így politikájára is hatással lehetnek.

Magyarország nemcsak a földgázellátás szempontjából kiszolgáltatott Ukrajnának: a napokban Kazahsztán az elszámolási nehézségek miatt leállította a kőolajszállítást Barátság-vezetéken abba az irányba - mondta Gereben Ágnes külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.

 

 

A szakértő hozzátette, hogy Ukrajnának saját készletéből 7 millió köbméternyi hiányzik majd, ha minden kötelezettségének eleget tesz, vagyis minden partnerének annyi földgázt küld, amennyit ígért, azt azonban nem tudta megmondani, számíthat-e Magyarország a tavalyihoz hasonló ellátási válságra.

Gereben Ágnes hangsúlyozta: a magyar gazdaságnak az az érdeke, hogy Ukrajnában rend és nyugalom legyen.

Az elemző szerint Moszkvának a hétvégi ukrajnai elnökválasztás után tett első lépései arra utalnak, hogy Oroszország nemcsak meg akarja, hanem - zsarolással - meg is tudja tartani saját befolyása alatt. Ám hogy mennyire lesz erős ez a befolyás, arra a Nyugat is hatással lehet, ezért fontos, hogy Viktor Janukovics, a megválasztott elnök gesztusokat tesz ebbe az irányba - magyarázta.

A szakértő hangsúlyozta: az orosz befolyás kiszámíthatatlan fordulatokat hozhat. Moszkvának rendkívül nagy a zsarolási potenciálja, és remekül használja ki az expanzió módszerét: Vlagyimir Putyin miniszterelnök ugyanis mindenhová elmegy, ahol az ország gazdasági érdekeit kell képviselni, márpedig ezt nagyon kevés európai kormány- vagy államfő teszi meg - fejtegette.

Gereben Ágnes a kiszámíthatatlanságra példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2008. február 28-án megállapodást írt alá Moszkvában a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről, holott erre nem volt felhatalmazásra. Egy 2005-ös törvény szerint ugyanis minden nemzetközi megállapodás aláírásához a kormányülésen megtárgyalt és jóváhagyott engedély kell, ami ez esetben nem volt meg, ráadásul a szerződés nyilvánosságra hozott részében nem szerepelt azon jogi fórumok listája, ahová probléma esetén fordulni lehet. Az elemző szerint "ez hallatlan a megállapodások történetében". Megjegyezte: az oroszokkal való gazdasági kapcsolatok tele vannak ilyen aknákkal.

gazdasági kapcsolatok Ukrajna kőolajszállítás
Kapcsolódó cikkek