BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A vérszívók vért adnak" - Oszkó fotója az APEH tüntetésről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Negyedével csökkent a revizorok reálkeresete – Teljesíthetetlenek a bevételi célok

Elégedetlenség. Bizonyos értelemben történelmi jelentőségűnek nevezhető a mai nap, 1990 óta ugyanis először kerül sor a magyar köztisztviselők önálló tiltakozására: a szervezők több ezer adó- és vámhatósági dolgozót vártak a József nádor térre.

A fél tizenkettőkor kezdődött tüntetés előtt a rendőrség becslése szerint legalább kétezer APEH és VPOP dolgozó gyűlt össze a téren.

Oszkó Péter a minisztérium ablakából lefotózta a tüntetést, a képet megtekintheti a pénzügyminiszter blogján

Az ok: tavaly átlagosan ötödével csökkent a revizorok és a fináncok reálkeresete a 13. havi fizetés megvonása és a ki nem fizetett mozgó bérek miatt. A demonstrációról szóló, keddi sajtótájékoztatón Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének elnöke leszögezte: ez már elviselhetetlen mértékű keresetcsökkenés. Hozzátette: azzal már elégedettek lennének, ha a kormány egyhavi bérrel fejelné meg a keresetüket. Ez mintegy ötmilliárd forintos költséget jelentene az állami büdzsének, mivel több mint 22 ezer ember jövedelmét érintené. Bár ez nem csekély összeg, összevetésképpen érdemes megjegyezni, hogy tavaly csak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) több mint 750 milliárd forintnyi adókülönbözetet állapított meg az ezekre kivetett bírságokkal együtt.

Az APEH-dolgozók reálkeresete tavaly átlagosan 25 százalékkal csökkent, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál (VPOP) pedig ez a folyamat már 2008-ban kezdetét vette – panaszolták el az érintettek. Az adóhatóságnál lapunk kérdésére hozzátették még, hogy a jelenlegi átlagos bruttó keresetek a 2005. évi szintnek felelnek meg. E csökkenés hátterében javarészt az áll, hogy a dolgozók akkor részesülnek mozgó bérben, ha sikerül túlteljesíteni a költségvetési bevételi célokat, valamint az ellenőrzési és felderítési mutatókat. Tavaly azonban nem sikerült.
„Ilyenre az APEH-nél 1990 óta 2009-en kívül csak 2004-ben volt példa, az ösztönzési rendszer általában jól működik” – mutatott rá Michalkó Péter. Tavaly azonban gondot okozott, hogy a bevételek igen megfeszített munkával sem léphették túl a célszámokat, mivel azokat még 2008 őszén, a büdzsé tervezésekor határozta meg a kormány, és a válság ellenére nem történt meg az összegek korrigálása.

Bár az ellenőrzések gyakorisága és hatékonysága nyilván növeli a bevételeket, az adózás területén az APEH sem „mindenható”. Az új gépjárművek értékesítési volumene láttán például a revizorok már korábban keresztet vetettek a regadó-bevételi cél teljesítésére. És mivel a helyzet több más adónem esetén is hasonló, az Alkotmánybíróság döntése pedig a vagyonadó megsemmisítésével eleve 50 milliárd forintos lyukat „lőtt” a büdzsén, a tavalyi 4,5 havi juttatás után az idén – a célok teljesülése esetén – kilátásba helyezett 3,5 havi prémium sorsa is kétségessé vált. Az APEH-nél úgy tudják: jó esetben egyhavi jutalom kifizetésére van esély.

Hasonló a helyzet a VPOP-nál is, ahol személyenként és negyedévente 40 ezer forint mozgó bér a tét – világította meg a helyzetet Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének vezetője. Hozzátette: az időzítés nem a kampányidőszaknak szól, hanem mostanra foszlottak semmivé a pénzügyi tárcával való megegyezésbe vetett remények. A tiltakozással azonban a következő kormánynak is üzenünk – fogalmazott Holecz Gábor.

„Nem számítunk arra, hogy a közvélemény támogat bennünket. Éppen ezért megkértük a Vöröskeresztet, állítsanak fel véradó sátrat a tiltakozás ideje alatt, amelynek az oldalán az szerepel majd: »A vérszívók vért adnak a köznek« – érzékeltette a revizorok és a fináncok helyzetét Michalkó Péter. A szakszervezeti vezetők szerint egyébként a jövedelmi viszonyok rendezése azért is különösen fontos, mert ennek híján a kollégák nehezebben állnak ellen egy-egy megvesztegetési kísérletnek.

Ráadásul a hatósági feladatok folyamatosan, évről évre szaporodnak – tavaly 16 új feladatot kapott az APEH –, így mindenki többet dolgozik a szervezetnél, miközben az anyagi helyzetük fokozatosan romlik.
A pénzügyi tárcánál ugyanakkor lapunk kérdésére leszögezték: nem értenek egyet a tiltakozással, bár természetesen elismerik, hogy a szakszervezeteknek joguk van a demonstrációhoz. Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke úgy fogalmazott: a tárgyalások sokkal célravezetőbbek, és a tárca kész is az egyeztetések folytatására.

Máshol is van példa rá

Az adóhatóság dolgozói Görögországban az elsők között tiltakoztak a megszorító intézkedések ellen: február elején négynapos sztrájkot tartottak.

Az akciót az váltotta ki, hogy a kormány az állami szférában befagyasztotta a béreket, és megkurtította az alapfizetésekre rakódó járadékokat, amelyek a köztisztviselők esetében a javadalmazás jelentős részét teszik ki. Mindezt úgy, hogy a kormány eközben a költségvetés rendbetételének fontos elemeként jelölte meg az adóelkerülés visszaszorítását, egyértelművé téve: az eddigieknél jobban számít az adóhatóság munkájára.

Február közepén a vámügyi dolgozók ugyancsak sztrájkot hirdettek: az eredetileg háromnaposra tervezett akciót egyhetesre hosszabbították meg, azért, hogy a február 24-i, általános sztrájk előtt ne érjen véget. A vámhivatal dolgozói az elmúlt két év bérbefagyasztásai nyomán már elvesztették jövedelmük tíz százalékát – panaszkodott a szakszervezetük.

Oszkó Péter a minisztérium ablakából lefotózta a tüntetést, a képet megtekintheti a pénzügyminiszter blogján

Az akciót az váltotta ki, hogy a kormány az állami szférában befagyasztotta a béreket, és megkurtította az alapfizetésekre rakódó járadékokat, amelyek a köztisztviselők esetében a javadalmazás jelentős részét teszik ki. Mindezt úgy, hogy a kormány eközben a költségvetés rendbetételének fontos elemeként jelölte meg az adóelkerülés visszaszorítását, egyértelművé téve: az eddigieknél jobban számít az adóhatóság munkájára.

Február közepén a vámügyi dolgozók ugyancsak sztrájkot hirdettek: az eredetileg háromnaposra tervezett akciót egyhetesre hosszabbították meg, azért, hogy a február 24-i, általános sztrájk előtt ne érjen véget. A vámhivatal dolgozói az elmúlt két év bérbefagyasztásai nyomán már elvesztették jövedelmük tíz százalékát – panaszkodott a szakszervezetük. Kattinttson a képre galériánk megtekintéséhez! -->
[enews_gallery id='432407']

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.