BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dőlnek a kohéziós pénzek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A 2007–13 között felhasználható európai uniós forrásoknak eddig a 27 százalékát – 93 milliárd euró – ítélték oda a tagállamok különböző foglalkoztatást és növekedést serkentő projektek támogatására – derül ki az Európai Bizottság tegnap közzétett jelentéséből. Magyarország második és hetedik ebben a sorban, 11,5 milliárd eurós, illetve 46,3 százalékos forrásallokációval.

A 2007–09-es időszakra vonatkozó bizottsági mérleg a 27 tagállam tavaly őszi beszámolói alapján készült az unió kohéziós teljesítményéről, arról, hogy milyen haladást értek el az egyes országok a múlt esztendő végéig a hétéves időszakra közösen elfogadott növekedési és foglalkoztatási célkitűzések teljesítésében. Az EU brüsszeli végrehajtó testülete a mostani költségvetési időszak indulása óta első ízben értékelte a közösség kohéziós teljesítményét.

A forrásallokációval az első három év teljesítménye alapján Belgium áll a legjobban, 61,1 százalékos mutatóval. A második Hollandia 55,8, a harmadik Észtország 52,3, a negyedik Írország 51,8, az ötödik Málta 48,7, a hatodik Svédország 48,5 százalékkal. A sorban hetedikként ezután következik Magyarország, mint fentebb írtuk, 46,3 százalékkal. A forráskihelyezés alapján Görögország (11,9 százalék), Románia (14,1) és Szlovákia (18,6) kullog a sor végén. Az odaítélt összeg nagyságát tekintve változik a kép: ebben a sorban a legnagyobb nemzeti kerettel rendelkező Lengyelország az első, és az előkelő második helyen áll Magyarország. Ebben az összefüggésben vizsgálva a forrásfelhasználást, a 2004-ben csatlakozott tagállamok állnak a lista élén, Lengyel- és Magyarország mellett Észtországgal és Csehországgal.

A jelentés azt mutatja, hogy a régiókban megvalósuló beruházások terén a kohéziós politika sikeres, a közösen elfogadott stratégiák végrehajtása jó ütemben zajlik, és különösen biztató a haladás az olyan kulcsfontosságú területeken, mint például a kutatás-fejlesztés és az innováció. Ezt hangsúlyozta Johannes Hahn regionális és Andor László foglalkoztatási és szociális biztos az értékelés főbb megállapításait ismertetve. Johannes Hahn szerint a tagállamok elsősorban a kohéziós pénzek optimális felhasználásával javíthatnak a felzárkóztatási programok megvalósításán. Fontos megállapítása a bizottsági jelentésnek, hogy a strukturális alapokban (Európai Szociális Alap – ESZA, Európai Regionális Fejlesztési Alap – ERFA) megvan a potenciál a gazdasági válságból való kilábalás meggyorsítására. A dokumentum egyben meghatározza azokat a területeket is, ahol lépéseket kell tenni a projektek kiválasztásának és végrehajtásának a felgyorsítására, például a vasúti ágazatban, a kulcsfontosságú környezeti és energiafejlesztéseknél, továbbá a társadalmi összetartozás területén.

„Már láthatók az Európai Szociális Alap által a munkakeresőknek kínált (át)képzések első gyümölcsei, azonban a recesszió által leginkább sújtottak megsegítéséért többet is tehetünk” – idézte a magyar EU-biztost a Rapid. Andor László szerint akkor mondható el, hogy a válság bebizonyította az ESZA értékét, ha a leggyakrabban alkalmazott intézkedések olyan aktív munkaerő-piaci eszközökké váltak, amelyekkel sikerül munkához segíteni az embereket.

Magyarország esetében a lehetőségek jobb kihasználása mellett foglal állást az Európai Bizottság a vállalkozások támogatása terén. Elismeri Brüsszel a gyorsítás eredményeit a környezetvédelmi projekteknél, ám még mindig kevesli a kockázatmegelőzés érdekében indított beruházásokat (árvizek, erdőtüzek, viharok esetére). Átlagon felülinek értékeli a magyar teljesítményt a szociális és kulturális infrastruktúra, továbbá az információs technológia fejlesztésében, de kevesli a vasúti beruházások érdekében tett erőfeszítéseket.

uniós keretek

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap révén 347 milliárd euróval támogatja az EU a 27 tagállamot a 2007–13-as időszakban.

Ez az összeg az adott időszakban az unió teljes, 975 milliárd eurós költségvetésének 35 százaléka.

A teljes keret eddig 27 százalékát, azaz 93 milliárd eurót ítéltek oda a tagállamok.

Ez az összeg az adott időszakban az unió teljes, 975 milliárd eurós költségvetésének 35 százaléka.

A teljes keret eddig 27 százalékát, azaz 93 milliárd eurót ítéltek oda a tagállamok.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.