BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IMF üdvözli a hiánycél tartásának vállalását

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán üdvözölte, hogy a magyar kormány vállalja a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését.

"Üdvözöljük, hogy a magyar kormány szükség esetén korrekciós intézkedéseket szándékozik végrehajtani a (hiány)cél elérése, valamint annak érdekében, hogy a magyar gazdaság fenntartható pályán maradjon" - tudatta közleményében a Magyarországért felelős új misszióvezető, Christoph Rosenberg, aki hétfőtől szerdáig nem hivatalos tárgyalásokat folytatott Budapesten.

A szakértő az egyeztetések után közölte: a szóban forgó intézkedésekről és egyéb lépésekről az IMF hivatalosan a készenléti hitelprogram következő felülvizsgálati fordulójában, július elején fog tárgyalni.

Rosenberg megállapította: az Európai Bizottságtól érkezett szakértőkkel közösen "hasznos tárgyalásokat" folytatott a magyar fővárosban a kormány 2010. évi és későbbi terveiről.

Az IMF a látogatás előtt annyit közölt, hogy együtt kíván működni az új magyar kormánnyal, és Rosenberg útjának célja a nem hivatalos kapcsolatfelvétel a kabinettel.

A washingtoni székhelyű pénzintézet felidézte, hogy 2008 októberében hagyták jóvá Magyarország számára a 12 milliárd eurós készenléti hitelkeretet egy 20 milliárd eurós nemzetközi segélycsomag keretében (az EU 6,5 milliárd euró segélyről döntött).

A 17 hónapos hitelszerződést kiterjesztették 2010 októberéig; az ország eddig több részletben 8,27 milliárd euró összeget hívott le. Az ötödik felülvizsgálat 2010 márciusában zárult le, és Budapest, akárcsak a negyedik felülvizsgálat után, nem hívta le a felszabadított részletet.

MTI Eco-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.