A társadalom ellenállása azonban nagy: José Luiz Rodríguez Zapatero miniszterelnöknek két évi tárgyalás alatt sem sikerült elfogadtatni a lefaragásokat a szakszervezetekkel és a vállalatokkal. A korábban nagy népszerűségnek örvendő szocialista Zapatero csupán annyit ért el, hogy a nép körében a régi kedveskedő „Bambi” becenév helyett a „munkásosztály mészárosaként” kezdték el emlegetni.
Pedig Spanyolország korábban a felzárkózás mintaállamának számított. Miközben a hetvenes években még szamárkordékkal voltak tele az utak, és több százezren vándoroltak ki a szegénység elől az északi országokba, Spanyolország mostanára „Európa Kaliforniájává” változott – írja Der Spiegel.
A 2008-as pénzügyi válság hatására azonban a spanyol gazdasági csoda összeomlott. A munkanélküliségi ráta két év alatt több mint a duplájára nőtt, több mint kétmillió állás megszűnt. Ráadásul a fiatal, 18-34 éves korosztály körében az állástalansági helyzet még sokkal súlyosabb, a munkanélküliek aránya itt majdnem 40 százalék.
A helyzetet az teszi ugyanakkor akuttá, hogy a görög hitelválság nyomán a gazdasági nehézségekkel küzdő Spanyolország iránti bizalom is megrendült. A Standard & Poor’s április végén egy fokozattal AA-ra minősítette le a spanyol állampapírok besorolását. Bár a z EU és az IMF által létrehozott óriás-mentőalap segítségét Madrid is igénybe vehetné, de már az erre vonatkozó szándék nyilvánosságra kerülése is újból megemelné az állami hitelfelvétel költségeit.
Pedig a pillanatnyi helyzet alapján a spanyol költségvetés helyzete korántsem drámai. Az államadósság-állomány a GDP csupán 53 százalékát teszi ki, ami messze elmarad az uniós átlagtól. A közgazdászok azonban attól tartanak, hogy a kedvezőtlen konjunkturális helyzet és a piaci bizalomvesztés miatt megdrágult hitelek következtében adósságspirálba kerülhet az ország.
A növekedés szempontjából ugyanakkor a spanyol gazdaság jelenlegi szerkezete nem a legelőnyösebb. Az euró 1999-es bevezetése után a központi EKB-kamatláb miatt a spanyolok a saját viszonyaikhoz képest aránytalanul olcsón juthattak hitelhez. Ennek következtében robbanásszerű növekedés indult be az ingatlanpiacon: évi 800 ezer lakás épült, ami több volt, mint Németország, Olaszország és Franciaország termelése együttesen. Ráadásul a lakosság mellett az állam is szorgalmasan építkezett, sztrádákat, repülőtereket, a tengervíz sómentesítésére alkalmas létesítményeket emelt.
Az építőipar így olyan nagy súlyra tett szert a gazdaságon belül, hogy nem volt semmilyen más szektor, amely képes lett volna a 2008-as válság hatását tompítani. A hitelek befagyásával az megroppant, ráadásul a másik két kulcságazat, a turizmus és a mezőgazdaság is a válság hatása alatt nyögött. Az ipar ráadásul Spanyolországban csupán 11,7 százalékkal járul a GDP-hez, a kutatás-fejlesztési ráfordítások pedig a bruttó nemzeti össztermék egy százalékát teszik ki, ami még európai összehasonlításban is gyenge mutató.
Kérdés persze az is, hogy a megtakarítási program hogyan fog hatni a konjunktúrára. Zapatero mindenesetre nem bánik kesztyűs kézzel a lakossággal. Annak érdekében, hogy 2013-ig a terveknek megfelelően 65 milliárd eurót lehessen spórolni, a kormányfő 5 százalékkal akarja csökkenteni az állami alkalmazottak fizetését. Ezen felül megszüntetne 13 ezer állami munkahelyet, a nyugdíjasok 2011-ben nem kapnának emelést, és megnehezítenék a korkedvezményes visszavonulást is.
