A májusi éles visszaesést követően valamelyest javultak júniusban az eurózóna gazdasági kilátásai, miután a közös valutához kötődő szuverénadósság-válság veszélyei enyhültek. Az Európai Bizottság által vizsgált, a gazdasági várakozásokat tükröző index (ESI) a 16 tagú euróövezetben a májusi 98,4-ről 98,7 pontra emelkedett. A legnagyobb tagállamok közül Nagy-Britannia (–3,0), Franciaország (–2,3) és Hollandia (–2,0) a legjelentősebb csökkenést, míg Spanyolország (+2,3) a leginkább figyelemreméltó növekedést könyvelhette el. A pozitív irányú változás azt a reményt fejezi ki, hogy a közös valuta kezd kilábalni évtizedes válságából. Az eurót használó országok kormányai mindenesetre jelentősen mérséklik kiadásaikat, és egy 750 milliárd eurós segélycsomagot hoztak létre, amelyet a bajba jutott eurónemzeteknek szánnak.
A javuló ESI-ből a Capital Economics közgazdásza, Jennifer McKeown arra következtet, hogy 2010 második negyed-évében 0,4 százalékkal kell nőnie az eurózóna gazdaságának, szemben az első negyedévi 0,2 százalékkal.
A gazdasági növekedés önfenntartó voltát megteremtő fogyasztók hangulata egy hajszálnyit javult ugyan, a vásárlói várakozásokat tükröző index azonban továbbra is negatív tartományban maradt: a májusi –18-ról júniusra –17 pontra változott. A fogyasztói bizalom ezzel együtt a hosszú távú átlag alatt maradt, és a következő 12 hónapra tervezett nagyobb értékű vásárlás szándékát számszerűsítő index júniusban már második hónapja csökkent – idézi az IHS Global Insight közgazdászát a Reuters.

Bizottsági várakozások
Az üzleti hangulat változását is vizsgálta saját indexével az Európai Bizottság. Ez az indikátor 14 havi folyamatos növekedést követően júniusban megtorpant és a májusi 0,37 ponton stagnál. Az unió vezetői mindezt úgy értelmezik, hogy az ipar gazdasági aktivitása a következő hónapokban javulni fog, bár lendülete visszaeshet.
A bizottsági felmérés arra is rámutatott, hogy az eurózóna inflációját sikerült ellenőrzés alatt tartani. Elemzői várakozások szerint az Európai Központi Bank irányadó kamatrátája nemcsak 2010-ben, de részben 2011-ben is 1 százalékon marad. Reuters