Magyar gazdaság

Bánfi: Jobban kellett volna törekedni a kamat leszorítására

A monetáris tanács egyik tagja szerint jobban szolgálta volna a legutóbbi kamatdöntéskor egy 25 bázispontos csökkentés a reálgazdaság érdekeit. Bánfi Tamás szerint törekedni kellett volna a kamatszint leszorítására, hogy amikor a Fed és az EKB kamatemelésbe kezd, Magyarország minél alacsonyabb, azaz jobb szintről induljon.

Egy huszonöt bázispontos csökkentésnek nem lett volna érdemi hatása az árfolyamra, nem gyengítette volna a forintot, ugyanakkor a reálgazdaság érdekeit szolgálta volna. A magyar gazdaság nehéz helyzetben van, hiába indult el elsősorban az exportnak köszönhetően a növekedés 2010-ben, hazai termelők helyzete egyelőre nem javult - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bánfi Tamás, a monetáris tanács tagja.

Úgy vélte: az utóbbi időben jobban kellett volna törekedni a kamat leszorítására, mert a körülmények ezt megengedték volna. Ha az Európai Központi Bank (EKB) és az amerikai Fed kamatemelési folyamatba kezd, azt előbb-utóbb nekünk is követni kell, és minél alacsonyabb szintről indulunk, annál jobb helyzetben vagyunk - tette hozzá.

Bánfi Tamás arra a kérdésre, gyakoroltak-e rá nyomást, hogy a jegybankelnökkel, Simor Andrással együtt szavazzon, azt mondta: személy szerint nem befolyásolták, de egy alkalommal, amikor bírálta az inflációs célkövető rendszert, lemondásra szólította fel az egyik tanácstag.

 

EKB bánfi tamás Monetáris Tanács
Kapcsolódó cikkek