BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a második felülvizsgálat Görögországban

Megkezdődött a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomag második felülvizsgálata. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői hétfőtől két héten át vizsgálják, a 110 milliárd eurós hitelprogram feltételeinek teljesítését.

Július 26. és augusztus 5. között zárult az első felülvizsgálat, amelyet követően várhatóan a héten megkapja az athéni kormány a 9 milliárd eurós következő részletet az IMF-től és az euróövezeti országoktól.

Az első felülvizsgálatot követően a három hitelező szervezet azt közölte, hogy májustól június végéig a görög gazdaság várakozásaiknak megfelelően teljesített, így megerősítették korábbi előrejelzésüket: a GDP 4 százalékkal zsugorodik az idén és 2,5 százalékkal jövőre. A közvetett adóemelések miatt az idei inflációra vonatkozó előrejelzést viszont felfelé, 4,75 százalékra módosították.

Miközben a görög kormány lehívhatja a mentőcsomag következő részletét, Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök – újabb tömeges megmozdulások árnyékában – adócsökkentést is kilátásba helyezett a jövő évre. A kormányfő nem tervez újabb megszorításokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.