BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már tavaszra megállt a lazítás

Nem indult felhőtlenül az új kormány viszonya a jegybankkal, már előzetes nyilatkozatok alapján számítani lehetett a feszült légkörre. Simor András jegybankelnök pozíciója is többször megkérdőjeleződött, több esetleges utódjelölt neve is felmerült. A jegybanktörvény egyelőre nem teszi lehetővé az egyoldalú változtatást, habár annyit sikerült elérnie a kormánynak, hogy kétmillió forintra csökkentette a jegybankelnöki fizetést. A lépést rosszallotta az Európai Központi Bank is.

A kormányváltást követő kamatdöntő ülésén a monetáris tanács még folytatta a 2009 júliusa óta töretlen csökkentési periódust, ám májusban már nem vágták tovább az 5,25 százalékos irányadó rátát. Azóta is ezen a szinten áll az alapkamat, de míg nyár elején a legtöbb elemző csak átmeneti pihenőnek tartotta a csökkentések elmaradását, mostanra az a többségi vélekedés, hogy a következő lépés már emelés lehet, akár már az idén.

A háttérben csak az egyik tényező volt az új kormánnyal kialakult feszültség, a nemzetközi piacok is borongósabbá váltak. A dráguló kőolaj és a mezőgazdasági termékek áremelkedése okozta külső sokkot tetézi a gyengélkedő forintárfolyam. Utóbbit a kormány nem túl szerencsés kommunikációja is többször megingatta, pedig a fundamentumok ezt nem feltétlenül indokolták volna. BD

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.