Magyar gazdaság

Sztrájk és tüntetések - Tiltakozások a megszorítások ellen Európa-szerte

Általános sztrájk Spanyolországban, káosz a belga reptereken, vasutassztrájk Görögországban, tömegtüntetés Brüsszelben - Európa nem viseli könnyedén a kormányok megszorító csomagjait.

Szerdán leállt az élet Spanyolországban, ahol nyolc éve először szerveztek általános sztrájkot a szakszervezetek és érdekképviseletek, hogy így tiltakozzanak a spanyol kormány megszorító csomagja ellen.

A nyolc éve első általános sztrájk az első jelentések szerint megbénította Madrid közlekedését és mivel várhatóan a légiirányítók 70 százaléka is csatlakozik a sztrájkhoz, a belföldi és nemzetközi légi forgalomban is fennakadásokra lehet számítani.

A Wizair és a Malév is törölte szerdai madridi járatát - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője, aki szerint az utasoknak a várakozáson kívül más ötletet nehéz adni ebben a helyzetben, hiszen valószínűleg a szomszédos országokból, vagyis más repülőterekről sem lesznek elérhetők a spanyolországi repülőterek, egyben fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben is.

Szerdán is kaotikus helyzet uralkodott Belgium repülőterein, jóllehet előző este a légiirányítók befejezték előre be nem jelentett munkabeszüntetési akciójukat. A brüsszeli nemzetközi repülőtéren szerdán a járatok nagy része késett, sok járatot töröltek. A légikikötő honlapja szerint a reggeli budapesti gép megérkezett, de a délelőtti járatot törölték.

Közben Brüsszelben több ezres tömegtüntetésre készülnek az európai szakszervezetek. Az uniós tagállamok gazdasági megszorító intézkedései ellen demonstrálnak, az Európai Szakszervezeti Szövetség akciójára tízezreket várnak.

Hétfőn a vasutasok egynapos sztrájkja bénította meg Görögországot - a turizmus visszaesése miatt elmaradó bevételek még mélyebbre lökik a mediterrán állam

Mintegy húszezer közszolga demonstrált a bércsökkentés ellen Prágában: Tizenkilenc szakszervezet, illetve civil kezdeményezés vett részt a prágai tüntetésen, amelynek célja a közszférában dolgozók tervezett bércsökkentése elleni tiltakozás.

"Kevesebb pénz, több bűncselekmény", "Az igazságszolgáltatás is igazságot követel" – ilyen, és ehhez hasonló transzparensekkel tüntet jelenleg Prágában 16-20 ezer közhivatalnok, egy nappal a költségvetési vita megkezdése előtt – tudósít a Reuters.

A cseh kormány a tervek szerint 10 százalékkal csökkenti a közszférában dolgozók fizetésére szánt keretet, ez ellen tiltakozik a rendőr-, a tűzoltó, valamint az igazságügyi dolgozókat tömörítő szakszervezet, csakúgy, mint az adóhivatal dolgozói, és katonák. Az egészségügyi- és szociális dolgozók már közölték: október 15-én sztrájkot tartanak, ha a kabinet legalább részben nem tesz engedményeket számukra.

sztrájk érdekképviselet gazdasági válság tiltakozás szakszervezet munkabeszüntetés megszorító csomag
Kapcsolódó cikkek