BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy: 800 milliárddal csökkentjük a kiadásokat

A 2013-15 közötti időszakra évi 1000 milliárd forinttal nőhet az államháztartás bevétele, míg kiadási oldala 600-800 milliárd forinttal csökkenhet, többek között az adósságszolgálat, a PPP-programokkal kapcsolatos kiadások és az állam működési költségeinek zsugorodása következtében - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

A bevételi oldal alapvetően a foglalkoztatás bővítésének köszönhetően emelkedhet Matolcsy György szerint, aki elmondta, hogy a kormány 2015-ig 400 ezer új adózó munkahely létrejöttével számol.

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy "a talpraállás költségvetése" - a 2011-es büdzsé - tervezésekor három sarokszámmal kalkulál a kormány: egy már érzékelhető, 3 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos, csökkenő pályát jelentő inflációval, valamint az államadósság mérséklődésével - ez utóbbinál konkrét számot nem említett a miniszter.

A nemzetgazdasági miniszter a Bloomberg jelentése szerint azt is leszögezte, hogy az Alkotmánybíróságnak a különadó elutasításával kapcsolatos döntése veszélyeztette a különadókat és ezáltal a 2011-es költségvetést.



 


 

   

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.