Magyar gazdaság

Megmentenénk az eurózónát

Az állam- és kormányfőknek egységet, határozottságot kell tanúsítaniuk, csak ez nyugtathatja meg a piacokat – vélik brüsszeli megfigyelők az uniós csúcs kapcsán. A találkozó ezért gyakorlatilag egy fontos témára korlátozódik, a lisszaboni szerződés minimális módosítására. Enélkül ugyanis nem hozható létre az unió állandó válságmentő alapja.

Ha erős Európát akarunk, akkor erős euróra is szükség van, és ennek érdekében most meg kell hozni néhány történelmi döntést – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos tanácskozása előtt - tudósít az MR1 - Kossuth Rádió.

A kormányfő szerint ha az euró „nem nyeri vissza régi fényét és erejét, ha nem nyeri vissza azt a reményt, hogy az európaiak pénzéből igazi világpénzzé is válhat”, akkor ennek a kárát azok az országok is el fogják szenvedni, amelyek nincsenek benne az eurózónában.

Gyakorlatilag egy fontos témára korlátozódik brüsszeli a csúcs, a lisszaboni szerződés minimális módosítására. Enélkül ugyanis nem hozható létre az unió állandó válságmentő alapja, vagyis praktikusan mentőhitel-kerete, amelyből kisegíthetők a bajba jutott eurózóna-országok.

Az az ideiglenes alap, amelyből Írország pár hete 85 milliárd eurót kapott, 2013-ban lejár. És valószínűleg nem Írország az utolsó eurózóna-tagállam, amelyik segítségre szorul. A miniszteri előkészületek alapján jó esély van arra, hogy a csúcs rábólintson a szerződés szövegébe illesztendő két-három mondatra. Ez nem jelentené újabb tagállami hatáskör átruházását az unióra, ezért a ratifikáláshoz nem kell népszavazás még Írországban sem, a nemzeti parlamentek 2012 végére jóváhagyhatják a módosítást, és 2013-ban létrejöhet az új állandó válságkezelő alap.

Persze ennek technikai részleteit még ki kell dolgozni, és ebben lesz nagy szerepe január elsejétől a magyar elnökségnek is. A megbeszélések egy része a pénzügyminiszteri tanácsban, illetve az általános ügyek tanácsában zajlik majd, ez utóbbiban a külügyminiszterek részvételével. És mindkét tanácsi formáció munkáját a soros magyar elnökség irányítja majd a következő félévben.

"Ha megnézzük, mik történnek a világban, talán jobb, ha vállaljuk azt a kockázatot, hogy szükség lehet a mi hozzájárulásunkra is, miközben mi magunk szintén számíthatunk segítségre, ha valami balul ütne ki Lengyelországban" - fogalmazott Tusk az EU-csúcsértekezlet előtt.

A lengyel kormányfő előzőleg részt vett visegrádi csoporthoz tartozó másik három ország - Magyarország, Csehország és Szlovákia - miniszterelnökével, valamint José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott megbeszélésen. A résztvevők - közölte újságírókkal Orbán Viktor - támogatásukról biztosították a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökség programját. Az uniós végrehajtó testület elnöke külön üdvözölte, hogy annak egyik témája a gazdasági kormányzás ügye lesz - tette hozzá Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. -->

Orbán Viktor uniós elnökség euró Európai Unió írország
Kapcsolódó cikkek