- Különböző szervezetekről van szó, ha az EU-ról beszélünk. Itt van például az EKB, amely szerintem nagyon sikeres válságkezelést mutatott fel, nagyon gyorsan biztosította a likviditást, és mindezt fenntartható módon. Egy sor nem konvencionális intézkedést is bevezetett, hogy segítsen a krízis leküzdésében. Más szempontból viszont nő az államháztartások szerepe, ez ugyan elsősorban az egyes tagállamok felelőssége, de részben az Európai Unióé is. A fiskális fegyelem sok országban nem volt megfelelő, ezért ezen a téren a teljesítményt mindenképpen javítani kell. Másrészt az EU szintjén számos olyan intézkedést is láttunk, amelyek segítettek a válság leküzdésében. A megnövelt pénzügyi segítség a bajba jutott tagországok – többek között Magyarország – számára is jó példa erre, vagy akár az új stabilitási egyezmény elfogadása.
- Mit gondol, meddig folytatódhat az európai integráció közös költségvetési politika nélkül?
- A közös fiskális politikának egyes elemei már jelenleg is működnek, amit azonban például Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke hiányol, az a hatékonyabb koordináció. Nem gondolom, hogy szükség lenne teljesen közösségi szintre emelt költségvetési politikára, azonban mindenképpen ki kell dolgozni egy pontosabban összehangolt rendszer kereteit.
- Van olyan vélemény is, miszerint a pénzpiacok felügyeletének további szigorítása oda vezet, hogy ritkábbak lesznek ugyan a válságok, de egyúttal annál mélyebbek is. Hogyan vélekedik erről?
- Nem igazán tudom ezt a logikát követni, ez olyan, mint ha a betegnek azt javasolnánk, hogy semmiképp se forduljon orvoshoz, mert az hosszabb távon nagyon veszélyes lehet. Feltétlenül meg kell erősíteni a rendszerstabilitást szabályozó elemeket. Az igaz, hogy tökéletes felügyeletet nem tudunk biztosítani, de mindig érdemes tökéletesíteni az alkalmazott módszereket.
- Mi várhat Magyarországra a következő években, főként a pénzügyi likviditás tekintetében, megmarad a mostani szinten, vagy fenyeget esetleg további hullámvölgy is?
- Vendégként nem akarom kommentálni a magyar belpolitikai fejleményeket, de általánosságban annyi elmondható, hogy a következő időszakban a legnagyobb kihívást az államháztartás és a bankszektorok finanszírozása jelenti majd a legtöbb országban. Minden országnak elemi érdeke ezzel kapcsolatban, hogy jó hitelminősítést tartson fenn, és hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, amely fenntartja a stabil piaci bizalmat. A gond az, hogy ha a gazdaság finanszírozási szempontból külső forrásokra hagyatkozik, akkor a külföldi befektetők döntésén múlik, hogy biztosítják-e azt, vagy nem. Nem lehet őket semmire sem kényszeríteni, ezért a megfelelő, stabil körülmények fenntartására kell koncentrálni, ez a legnagyobb kihívás most a tagországok számára.
- Volt egy uniós kezdeményezés egy európai hitelminősítő intézettel kapcsolatban. Hogy állnak jelenleg ezek az előkészületek?
- Valóban folytak erről tárgyalások, de sajnos mindeddig valódi eredmények nélkül záródtak. Nagyon nehéz létrehozni egy új intézetet, amely egyből rendelkezik a feladat ellátásához szükséges hitelességgel. Van egy olyan, direktebb megközelítés is, miszerint a hitelminősítőktől való függőséget kellene csökkenteni. Most ennek lehetőségeiről folyik a gondolkodás az unióban.
- Az ország hitelképességének szempontjából növekedhet az eladósodottság fontossága a következő években?
- Mindenképpen erre számítok, nemcsak az aktuális hiányokat fogják nézni a befektetők, hanem kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a GDP-arányos államadósságnak is. Ez azért is lesz így, mert a jövőbeni közterhekre nézve ennek kiemelt jelentősége van. Ezért nagyjából ugyanolyan fontos lesz az adósságkritérium, mint a hiányra vonatkozó uniós előírás.
