BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorított a jegybank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elszántságot akar mutatni a Magyar Nemzeti Bank, hogy megtörje a várakozásokat.

Monetáris politika. A magyar gazdaságban jelentkező inflációs veszélyek miatt tegnap kamatot emelt a jegybank. A sorozatban harmadik negyed százalékpontos szigorítással 6 százalékra nőtt az irányadó ráta. Az indoklásból kiderült, eddig túl engedékenynek bizonyult a jegybank, de változott a monetáris tanács szemléletmódja. Nagyobb a hangsúly az inflációs várakozások alakulásán, ezeket ugyanis még a recesszió sem tudta megtörni.

A mostani döntés ugyanakkor igen szorosnak bizonyult, elképzelhető, hogy szavazategyenlőség volt, és csak Simor András elnöki szava billentette az emelés felé a mérleget. Elemzők nem valószínűsítenek további szigorítást, sőt, a jövő hónapra várható kormányzati reformcsomag fogadtatásától függően akár csökkentést is elképzelhetőnek tartanak a március utáni időszakra.

Az is ebbe az irányba tolja a várakozásokat, hogy jövő hónapban utoljára ül össze mostani összetételében a kamatdöntő testület. A hétből négy tag mandátuma ugyanis lejár, és az új szabályok szerint a kormányhoz közel állók érkezhetnek a helyükre, akik így lazább monetáris politikát hozhatnak. A forintárfolyam és a befektetői bizalom azonban korlátozza a mozgásterüket, nem szakadhat el a realitástól a kamatszint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.