BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Portugáliának egyedül kell döntenie

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Portugáliának szuverén módon kell döntenie arról, képes-e megoldani egyedül gazdasági problémáit, vagy az EU-hoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul segítségért – mondta el José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap az Európai Parlamentben (EP) a gazdasági kormányzásról tartott vitán.

A 2002–04 között portugál miniszterelnök politikus egyúttal kiemelte: a dél-európai államnak csak a legvégső esetben szabad mentőövért folyamodnia: „Ha el tudja kerülni, akkor el kell kerülni ezt a lépést.”

Piaci vélemények szerint Görögország és Írország után Portugália lehet a harmadik eurózóna-tagállam, amely hamarosan az EU és az IMF pénzügyi segítségét kérheti az államcsőd elkerülése érdekében. A hasonló esetek előfordulását az Európai Bizottság úgy próbálja kivédeni az eurózóna egészének védelme érdekében, hogy szorosabbra fogná a gazdaságpolitikai koordinációt, és erősebben kontrollálná a tagállami költségvetéseket az úgynevezett gazdasági kormányzás keretében.

Emiatt olyan kompetenciákat is uniós hatáskörbe emelne, amelyeket most még tagállami szinten kezelnek. „Nagyon érzékeny időszakot élünk” – jegyezte meg Barroso, hozzátéve: sok kormány úgy ébred reggelente, hogy az első dolga megnézni, hogyan áll az államadósság.
Az EP viszont egyelőre nem áll egy emberként Brüsszel tervei mögé: a BruxInfo szerint több európai parlamenti frakció ellenzi a gazdasági kormányzás további mélyítésére tett tagállami erőfeszítéseket. Szerintük az erre vonatkozó javaslatok nem megfelelők, ehelyett például eurókötvényeket és szénadót gondolnak, valamint megadóztatnák a pénzügyi tranzakciókat.

A gazdasági kormányzásról és a versenyképesség növeléséről pénteken rendkívüli csúcson egyeztet majd az euróövezet 17 tagországa, március végén pedig az összes EU-tagállam vezetője próbál dűlőre jutni a még vitás kérdésekben. Az Európai Parlament április végéig alakítja ki az álláspontját, amelyet ezt követően ütköztet a tagállamokat tömörítő tanácséval.

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi és gazdasági biztosa szerint ezek a csúcsértekezletek döntő jelentőségűek lesznek az euróövezet szempontjából. Figyelmeztetett: ha az EU csalódást keltőn kezeli a piacok várakozásait, az igen sokba kerülhet a közösségnek, illetve az euróövezetnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.