BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a GDP-adat - Ennek nemigen örülhetünk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarország bruttó hazai terméke 2011 második negyedévében 1,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest stagnált. A növekedés továbbra is főként az ipari exportnak köszönhető.

A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény – öt negyedéven át tartó – csökkenése 2010 első negyedévében megállt, és azóta gyorsuló ütemű a növekedés. A 2011. második negyedévi növekedési ütem azonban elmarad az első negyedévitől, de a növekedés hajtóereje továbbra is elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg maradt.

A magyar gazdaság egészét tekintve heterogén az ágazatok második negyedévi teljesítménye. A mezőgazdaság átlagos teljesítményt mutat, de az előző évi alacsony szinthez képest ez jelentős növekedést (24 százalék) jelent. A mezőgazdaság 0,6 százalékkal járult hozzá a növekedéshez.

Az ipar hozzáadott értéke 5,6 százalékkal növekedett, főként a feldolgozóiparban bekövetkezett 6,6 százalékos bővülés következtében. Az ipari termelés motorja – az elmúlt negyedévekhez képest kisebb mértékű növekedés ellenére – változatlanul az export-orientált vállalatok teljesítménye. A feldolgozóipari ágazatok többségében növekedés figyelhető meg. A legnagyobb mértékű növekedés a csekély súlyú textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártásában volt a külpiaci értékesítés kedvező alakulásának köszönhetően.

A legnagyobb mértékű visszaesés a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában következett be elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti exportkereslet csökkenésének következményeként. Az ipar egészében 1,3 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

Az építőipar teljesítményének hatodik éve történő visszaesése tovább folytatódott (-10,3 százalék), minden építménycsoport termelése csökkent. A második negyedév során harmadával kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban.

A részletes adatok lényegében megfelelnek az előzetesen vártaknak, amiket az egyébként negatív meglepetést okozó előzetes adatközlést követően sejteni lehetett – írják az Erste Bank közgazdászai. „Az év további részében az ipari kibocsátás továbbra is gyenge lehet, bár a második negyedévinél talán valamivel jobb dinamikára lehet számítani a következő negyedévekben, 2012-ben pedig a Daimler gyár beindulása húzhatja felfelé az ipari értékesítés számait" – vetítik előre.

„Bár hosszú évek óta ütemes csökkenést mutat az építőipar, mégsem várható, hogy gyors felfutás következik ebben a szektorban (a lakossági lakáskereslet alacsony szintje miatt sem, ami a fokozott eladósodottságnak is köszönhető), bár talán a visszaesés üteme mérséklődhet” – hangsúlyozzák a közgazdászok. Éves szinten 2 százalék körüli GDP növekedést tartanak valószínűnek idén az Erste elemzői, és jövőre sem várható ennél érdemben magasabb dinamika.

Pozitív meglepetést a mezőgazdaság 24 százalékos éves szintű bővülése jelentett, ezen teljesítmény nélkül stagnálás közelébe esett volna az éves szintű GDP-adat, hangsúlyozta Kondrát Zsolt elemzőcsoportja. Az MKB Bank közgazdászai megállapítják: a GDP-növekedését keresleti oldalról továbbra is a nettó export húzza felfelé, míg kínálati oldalon a mezőgazdaság mellett az ipari termelés jelentős tényező.

„Idén a csökkenő beruházás és a stagnáló fogyasztás miatt 1,4 százalékos bővülésre számítunk” – írják az MKB elemzői, akik tehát nem tartják elérhetőnek a kormányzat lefelé módosított GDP-előrejelzését, a 2 százalékos bővülést sem.

„A beruházásokat a szabad kapacitások magas aránya és a válságadók ronthatják, a fogyasztás esetében pedig magas munkanélküliség, a magas eladósodottság és az erős svájci frank jelenthet kockázatot. A 2012-es évre 1,8 százalékos növekedést várunk, bár a lefelé mutató kockázatok miatt még módosulhat az előrejelzés” – emelik ki a közgazdászok.

Németh Dávid, az ING makroelemzője az MTI-nek elmondta: kisebb meglepetés, hogy a háztartások fogyasztása nem esett vissza, hanem csak stagnált, míg például a mezőgazdaság jó teljesítményére - már csak a tavalyi alacsony bázis miatt is - számítani lehetett, mint ahogyan a feldolgozóipar növekedésének lassulására is lehetett következtetni az ipari termelési adatokból.

A következő negyedév kilátásairól úgy vélekedett, hogy a mezőgazdaság teljesítménye segítheti a növekedést, az iparban ugyanakkor nem látszik magasabb növekedési dinamika, és az építőiparban, valamint a szolgáltatások területén sem várható bővülés. Hozzáfűzte: utóbbi szektort az is visszahúzza, hogy július-augusztusban magas svájci frank árfolyamok voltak jellemzőek.

Németh Dávid a harmadik negyedében további lassulást vár, és csak 1,2 százalékos növekedéssel számol, míg a második negyedévhez képest ismét stagnálhat, esetleg kissé vissza is eshet a gazdaság teljesítménye. 2011-re a szakértő 2 százalékos növekedést prognosztizál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.