Magyar gazdaság

Már hozzá sem nyúlunk a vezetékes telefonhoz

2011 második negyedévének végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,7 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának majdnem négyötöde mobiltelefonokról indított hívásokból származik. A kábeles és más, helyhez kötött VoIP-alapú telefonálás népszerűségét mutatja, hogy a vezetékes beszélgetések idejének ötöde, a csökkenő vonalszámnak több mint a negyede oda sorolható.

Az internet-előfizetések mennyisége egy év alatt 658 ezerrel gyarapodott, így már meghaladta a 3,6 milliót. A mobilinternet-előfizetések száma 1,5 milliónál is több volt. A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 161 ezerrel csökkent: az állomány 2011 június végén 11,7 millió volt, ami az utóbbi 3 év legalacsonyabb értéke. Ugyan a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, de nem ellensúlyozta a feltöltő kártyás szegmens 567 ezres éves szintű visszaesését. Az ellentétes változás hátterében az áll, hogy a szolgáltatók egyre inkább arra ösztönzik az ügyfeleket, váltsanak havidíjas előfizetésre, onnantól pedig már nem szükséges a készülékcserék alkalmával új SIMkártyát venniük, mint korábban – feltöltő kártyás vevőként. Utóbbi folyamatnak jelentős szerepe volt régebben az állományi adat emelkedésében. 100 lakosra 117 mobil-előfizetés jutott.

A mobilhálózatokban a tárgyidőszak folyamán 2010 II. negyedévéhez viszonyítva 2%-kal több hívást kezdeményeztek és 3%-kal nőtt a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 389 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. Az okostelefonok és a mobilinternet terjedését jelzi, hogy egy év alatt ötödével bővült a teljes adatforgalom, mialatt az SMS-ek és MMS-ek száma csak 1, illetve 3%-kal növekedett.

Bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb sikerrel kínálnak vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2011 június végén – előzetes adatok szerint – az egy évvel korábbinál 87 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 27%-a VoIP-hangcsatorna (kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás), 15%-a ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 29 darab volt.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma és időtartama 1, illetve 2%-kal nőtt 2010 második negyedévéhez képest. A beszélgetések összesített idejének ötöde VoIP-alapú. A hívások átlagosan 3,2 percig tartottak. Az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról, mint mobiltelefonról. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő majdnem négyötödét mobilkészülékekről indított hívások tették ki.

Az internetpiac bővülése folytatódott, 2011 II. negyedévének végén az internetszolgáltatók száma 410 volt, 7-tel több, mint egy évvel korábban. De a piac tovább koncentrálódik, 12 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90%-át. Az internet-előfizetések száma 2011 június végén már túllépte a 3,6 milliót, mely több mint ötödével meghaladja a 2010 azonos időpontjában mért szintet.

A dinamikus fejlődés a szolgáltatók közötti éles technológiai és árversenynek is köszönhető. A vezeték nélküli szegmens egy év alatt 46%-kal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, amely a másfélszeresére növekedett. Az összes internet-előfizetés 43%-a a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 8 százalékponttal lett nagyobb.

A vezetékes internet két legjelentősebb típusa közül éves szinten a kábelhálózatos előfizetések 12%-kal gyarapodtak, míg az xDSL-előfizetések csoportja kisebb mértékben csökkent. A széles sávú (kábeltévés és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 5%-kal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de ez idő alatt 26%-kal bővült az egyéb – például a LAN- (optikai) internetet is magába foglaló – kategória előfizetéseinek mennyisége.

Az összes előfizetésen belül a kábeltévés és az xDSL-szegmens részaránya 2, illetve 5 százalékponttal csökkent 2010 II. negyedévének végéhez képest, eközben a vezeték nélkülié 7 százalékponttal lett magasabb. Eltűnőben van a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt) csoport. Az előfizetéses internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2011 II. negyedévében meghaladta a 34,5 milliárd forintot, ami folyó áron 3%-kal volt több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, köszönhetően az akcióknak (például ingyenes hónapok, 3 terméket egy csomagban, azaz internetet, televízióval illetve telefonnal együtt, olcsóbban kínálva) és a díjak mérséklődésének.

kábeltévé vezetékes telerfon
Kapcsolódó cikkek