Magyar gazdaság

Megszólalt Matolcsy – Válaszolt a kritikákra

Megérti, de nem osztja Matolcsy György a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztésére vonatkozó kormányzati tervekkel szembeni kritikákat, és számít rá, hogy a terv alapján készülő jogszabályokat bíróságon támadják majd meg, a végtörlesztés lehetőségével pedig várakozásai szerint nem élnek majd tömegesen.

Matolcsy György, az MTI-nek kedden az oktatási bizottsági meghallgatása után nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy mit jelentenek a miniszterelnök által mondottak, miszerint  az OTP és az FHB mögött a magyar állam áll, úgy válaszolt, "ha szükségük van segítségre, megadjuk".

Az MTI kérdésre, miszerint megkapta-e az osztrák pénzügyminiszter levelét, amelyben Maria Fekter tiltakozott a devizahitelek hivatalosan rögzített árfolyamon tervezett "kényszer-átváltása" ellen, a nemzetgazdasági miniszter úgy reagált: a levelet megkapta, arra válaszol, de tartalmát nem kívánja megelőlegezni.

Közölte azt is: számít arra, hogy a végtörlesztésről szóló jogszabályok az Alkotmánybíróság (Ab) és az Európai Bíróság (EB) elé kerülnek, de - fűzte hozzá - majd az onnan érkező válaszok fényében dönt a kormány a válaszlépésről.

A miniszterelnöki bejelentést követő kritikák kapcsán annyit mondott csupán, hogy azokat megérti, de nem osztja. Arra a sajtóhírre, miszerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) előzetesen jelezte, jogellenes lesz a lépés, úgy reagált, ez a hír hamis, a kormányülésen a KIM igenlő választ adott, azt közölte, hogy a jogállami keretek között rendezett módon végrehajtható a végtörlesztésről szóló elképzelés.

A miniszter szerint nem élnek majd tömegesen a végtörlesztés lehetőségével a devizaadósok, hiszen a kormány nem teszi kötelezővé a hitelek a forintra történő átváltását, és a forinthitel nyújtását.

kritikák végtörlesztés KIM devizahitelesek
Kapcsolódó cikkek