Obama mentené a menthetőt
Washingtoni megfigyelők szerint az amerikai elnök engedékenységével azt kívánta demonstrálni, hogy munkahelyteremtő terve pártok felett áll, és arra intette az egymással hadakozó republikánusokat és demokratákat, hogy ássák el a csatabárdot, mert az Egyesült Államok súlyos gondokkal küzd.
Az elnök azért hívta össze a kongresszus két házának együttes ülését, hogy ismertesse gazdaságélénkítési és foglalkoztatást növelő elképzeléseit. Az amerikai gazdaság jelenleg alig növekszik, miközben a Fehér Ház adósságcsapdába került, egyre több – már 14 millió – ember van munka nélkül, és az ingatlanpiac változatlanul pang. A megfigyelők abban is egyetértenek: ahogy múlik az idő, úgy lesz Obamának egyre kisebb esélye a gazdaság talpra állítására, holott ezek a problémák fogják uralni a 2012-es amerikai elnökválasztási harcot.
Az elnök, hogy a maga javára billentse a mérleg nyelvét, egy sor intézkedés bejelentésére készül kongresszusi beszédében. Ennek fontossága hangsúlyozására kérte, hogy tartson együttes ülést a két ház; ilyen fórumot normál esetben a januári, az unió helyzetéről szóló elnöki évértékelő alkalmából szokták összehívni az USA-ban. Obama még mindig reménykedik, hogy képes adókedvezményeket bevezetni a vállalatok számára, különösen a bérek után fizetendő járulékok csökkentése révén.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


