Kicsit szelídült az orosz medve
A befektetőknek a jövőben nem kell megegyezniük a kormánnyal, ha 25 százaléknál kisebb részvénytulajdont akarnak vásárolni olyan cégekben, amelyek felszín alatti feltárásban vesznek részt. A stratégiai iparágakban működő vállalatok részvényeiről szóló szerződéseknél pedig nincs szükség állami engedély beszerzésére, amennyiben a szerződésekben orosz polgárok is részesek.
Viszont az új törvény a jelenlegi 20 nap helyett 30 napot biztosít a védelmi minisztériumnak arra, hogy megállapítsa, vajon valamely szerződés veszélyezteti-e a nemzetbiztonságot. Ezzel Moszkva valamelyest közeledik a WTO tagsághoz szükséges feltételek teljesítéséhez. Korábban számos Nyugat-európai ország, elsősorban Németország tiltakozott azért, mert az orosz hatóságok hátráltatták a külföldi befektetők működését az országban. Más kérdés, hogy Dmitrij Medvegyev a közelmúltban fricskát adott a Nyugatnak azzal, hogy közölte: országa WTO-tagság nélkül is boldogul.
A RIA Novosztyi kedd késő esti jelentése szerint az orosz központi bank csaknem megkétszerezte a magántőke idei kiáramlásának összegére vonatkozó prognózisát. Erre az évre 70 milliárd dollárnyi magántőke kiáramlását valószínűsítik Oroszországból, a korábban jelzett 36 milliárd dollárral szemben. Tavaly az Oroszországból kiáramló magántőke nettó összege 38,3 milliárd dollár volt, az előző évben feljegyzett 56,9 milliárd dollárral szemben.
Elemzők szerint a magántőke az orosz gazdaság szerény gazdasági teljesítménye és a barátságtalan befektetési légkör miatt hagyja el Oroszországot. A cbr azt is közölte, hogy a fizetési mérleg jelenlegi többlete elégséges lesz a külföldi valutatartalékok stabil szintjének fenntartásához.