Magyar gazdaság

Két kemény lecke, amiből már tanulhatott volna Magyarország

Az új EU-s egyezmények értelmében alkalmazható keményebb bánásmódot már megtapasztalhatták azok a tagállamok, melyek nemrég nyújtották be éves büdzsétervezeteiket az Európai Bizottságnak - írja elemzésében az FXPro.

Az újdonsült szigor első áldozata Belgium volt, tegnap pedig Magyarország volt soron. Az elmúlt napokban épphogy magához térő forint újabb visszaeséssel reagált a brüsszeli dorgálásra. Az EU elsősorban attól tart, hogy Magyarország nem tudja majd tartani a tavalyi pozitívabb hiányszintet, ugyanis a Bizottság szerint ez egyszeri tényezőknek köszönhető, melyek nem ismétlik magukat.

Az ország nehéz helyzete ugyanakkor szorosan össze van fonódva az eurózónát jelenleg sújtó adósságválsággal. Az egyre súlyosbodó hitelszűke különösen érzékenyen érintette Magyarországot, mivel itt különösen nagy a külföldi tőkétől és az ostromlott euróövezeti bankoktól való függés. Ehhez jön még, hogy a magyar háztartási szektor eleve keservesen megszenvedi a pár éve – még a sokkal erősebb forint idejében – felvett devizahiteleket.

Itt érdemes megemlíteni, hogy a feltörekvő piacok viszonylag sértetlenül vészelték át a 2007-2008-as hitelválság első felét, bár ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a 90-es évek végén átélt nehéz időkből tanuló ázsiai nemzetgazdaságok nagymértékű tartalékokat halmoztak fel. Magyarország helyzetét az teszi különlegessé, hogy egyfelől azokkal a problémákkal szembesül, melyek néhány éve Ázsiát (túlzott függés a külföldi tőkétől), illetve az euróövezet perifériáját (a költségvetési célok nehézkes és fenntarthatatlan elérése) sújtották. Magyarország számára igen nehéz lesz a 2012-es év.


Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorosítható, illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

 

bizottság tagállam EU euróövezet FxPro költségvetés
Kapcsolódó cikkek