BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hajlik a kormány a szakképzési normatíva emelésére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tárgyal a kamara a kormánnyal a szakképzési normatíva emeléséről, és a kabinet is egyetért annak szükségességével – mondta a Világgazdaságnak Bihall Tamás.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési alelnöke úgy fogalmazott: „kétségtelen, hogy bizonyos mennyiségű pénz hiányzik a rendszerből, de a duális rendszer felé elindult átszervezés egy jó folyamat, hiszen több időt szán a gyakorlatra, a tanuló egy év után már munkatársnak tekinthető.

Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő tegnap beszélt arról, hogy a cégeknek mindöszsze 2 százaléka vesz részt szakiskolai hallgatók képzésében, és a forráselvonás után az idén 6-8 milliárd forint hiányzik a rendszerből. Kifogásolta, hogy tanév közben csökkent a szakképzési normatíva, tanulónként évi 700-800 ezerről 440 ezer forintra.
Bihall erről azt mondta: valóban növelni kell a képzésben részt vevő cégek számát, hiszen Németországban ez az arány 60 százalék körül van. „Magyarországon több mint félmillió vállalkozás fizet szakképzési hozzájárulást, és csak 8-10 ezer foglalkoztat tanulót” – mondta.


Bihall szerint a Széll Kálmán- tervnek megfelelően „kétségtelenül történt forráskivonás, súlyos milliárdok hiányoznak”. Szerinte a meghatározott normatívát százezer forinttal kellene emelni. „Ez éves szinten 6 milliárd forint. Tárgyalunk a kormánnyal ennek lehetőségeiről, azt gondoljuk, hogy a szakképzési alap forrást teremt erre a célra, úgy látjuk, ezzel a kabinet is egyetért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.