BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elképesztően nagy pénzhez jut az IMF

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy 430 milliárd dollárral növelik az IMF válságkezelő alapját a G20-ak, hogy szükség esetén meg tudják akadályozni az eurózóna beborulását. A megvalósítás azonban csúszhat, mivel egyes országok a kvótareform végrehajtásához kötik a kifizetést.

Több mint duplájára növelik a G20 államok a Nemzetközi Valutalaap kríziskezelő alapját, jelentették be a világ húsz vezető gazdaságának képviselői hétvégi tanácskozásuk után Washingtonban. A most elhatározott 430 milliárd dollárnyi  kölcsönnyújtásnak köszönhetően az IMF mintegy 800 milliárd dolláros alap felett rendelkezik majd, ha pedig a krízisben lévő országok számára már odaítélt Valutaalap-hiteleket is beszámítjuk, akkor egy több mint ezermilliárd dolláros tűzfalról van szó. 

Az IMF megerősítésével a világ vezetői országai „előremenekültek”: így próbálják bebiztosítani, hogy az euróövezeti válság mélyülése esetén is legyen elég pénze az intézménynek a helyzet kezelésére. Magyarul: ha Olaszország, Spanyolország vagy – immár másodszor – Portugália a fizetésképtelenség szélére sodródna, akkor az IMF – az EU-val közösen – mentőhiteleket nyújtana számára. Ezek segítségével az adott országok elkerülnék a csődöt, azaz továbbra is képesek lennének törleszteni adósságaikat hitelezőik felé – az IMF-hitelek nagyrészt tehát közvetve utóbbiakhoz kerülnének, mint azt Görögország esete is példázza.

Részletek a mai Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.