BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buda-Cash: Az IMF-megállapodás sem jelentene teljes védelmet

A forint tovább gyengült hétfő délután az euróval szemben: a közös európai devizát már 293 forint közelében jegyzik. Reggel még 290 alatt állt a kurzus. Elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az EU/IMF-megállapodás mielőbbi megkötése különösen fontos lenne.

„Technikai értelemben a 293-as szint jelent erős ellenállást, ha ezt sikerülne áttörnie a devizapárnak, akkor könnyen elérhetővé válhat a 300-as szint” – írják elemzésükben a Buda-Cash Brókerház közgazdásza. Hozzáteszik, a folyamatosan romló világgazdasági kilátások mellett különösen fontos lenne az EU/IMF-hitelmegállapodás mielőbbi létrejötte.

„Igaz még ez sem jelentene teljes védelmet a magyar eszközök, úgy a forint számára sem. Mint ismeretes 2008 őszén mikor Magyarország megkötötte az EU/IMF/Világbank hármassal a hitel-megállapodást a forint/euró kurzus jellemzően a 270-280-as szint között mozgott. 2009 márciusában viszont a jelzálogpiaci válság elmélyülésével a forint a 316-os szintig gyengült az euró ellenében, de legalább az államadósságunk finanszírozása biztosított volt” – hangsúlyozzák a Buda-Cash elemzői.

A jelenlegi – elsősorban eurózónás – fejlemények miatt Magyarországnak egyre nagyobb szüksége van a védőhálóra, hiszen a befektetők sérülékeny országnak tartanak, ezért egy esetleges sokkhelyzetben az elsők között szabadulnának meg egy, a befektetésre nem ajánlott adós-besorolású ország eszközeitől – vélekednek a közgazdászok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.