BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esztergomban nagy volt az érdeklődés az állások iránt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az országban a főváros, Pest és Győr-Moson-Sopron megye után jelenleg Komárom-Esztergom megyében a legnagyobb az állásajánlatok száma. Egy hatalmas sakktábla minden mezőjét megtölthették volna a multinacionális cégek és a kisebb-nagyobb munkát kínáló vállalkozások a napokban Esztergomban: a határ menti képzési és állásbörzén éppen hatvannégy munkáltató kínálta a különféle lehetőségeket.

A megyei kormányhivatal munkaügyi központja szervezőmunkájának köszönhetően mintegy ezer állásajánlat várt elfogadójára, gazdájára. Érdekessége volt az állásbörzének, hogy ezúttal kimondottan egy célcsoportot, a huszonöt év alattiakat hívták-várták.

A témához kapcsolódó hír, hogy hét munkahelyteremtő beruházásra fókuszáló pályázatot támogatott a megyei munkaügyi központ, a Nemzetgazdasági Minisztériumban egy hónapon belül várható döntés. Az érem másik oldala: munkahelymegőrzéssel kapcsolatban harmincegy kérelem érkezett. Az is rendkívül fontos a nehéz gazdasági helyzetben, hogy ezek elfogadása esetén több mint kétszázan megtarthatják állásukat, méghozzá tartósan.

Azoknak a cégeknek a száma, akik az 5 százalékos kötelező béremelést nem tudták kigazdálkodni, és bérkompenzációra pályáztak, meghaladja a százhatvanat, ez csaknem háromezer embert érint.

Mind több munkáltató él azzal a lehetőséggel, hogy a jövőbeni humán fejlesztési szándékát már előre jelzi a munkaügyi központnak, ahol olyan képzéseket indítanak, hogy a végzett szakemberek azonnal munkát tudjanak vállalni a beruházást követően. A toborzást és a kiválasztást is felvállalja a munkaügyi központ. A gazdaság szereplői között egyre szorosabb a kapcsolat, bizonyítja ezt a számos rendezvény, ahol valós párbeszéd alakul ki az állami hivatal és a vállalatok között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.