A következő napokban, de akár már ma is közreadhatja az Európai Központi Bank (EKB) az MNB-törvény módosításával kapcsolatos észrevételeit – tudta meg lapunk. Ez azt is jelentheti, hogy a Varga Mihály IMF-főtárgyaló által megadott legkésőbbi időpont, július 12-e előtt elfogadhatja az Országgyűlés a jegybanktörvény módosítását, amely után – Christine Lagarde IMF-vezérigazgató szerdai levele értelmében – elkezdődhetnek a hiteltárgyalások. Varga Mihály korábban azt mondta: a módosítás nem a kormány hibájából csúszik, a kabinet meg kívánja várni az EKB észrevételeit.
A frankfurti testület nem szólalt meg Lagarde szerdai levele után. Lapunk úgy tudja, hogy az ötoldalú – a kormány, az MNB, az IMF, az Európai Bizottság és az EKB közötti – tárgyalások azután is folytatódtak, hogy a kormány a múlt héten elküldte Brüsszelbe, illetve az IMF-nek és az EKB-nak a jegybanktörvény tervezett módosításait. Ezeken a tárgyalásokon pedig az IMF minden bizonnyal előzetesen egyeztetett az EKB-val Lagarde szerdai leveléről.
Varga Mihály tegnap a hiteltárgyalások megkezdésével kapcsolatban a Reutersnek elmondta: arra számít, hogy augusztus közepe és október vége között aláírják a hitelmegállapodást, amelynek értéke szerinte közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz. Az IMF-főtárgyaló azt is elmondta, hogy a kormány rugalmas hitelmegállapodást szeretne kötni, mint amilyennel Lengyelország is rendelkezik, nem pedig a szigorúbb feltételekkel járó, Romániának nyújtott készenléti megállapodást. Arra a kérdésre, miszerint a megállapodás létrejötte meghiúsulhat-e, ha az IMF ragaszkodik a készenléti hitelhez, Varga Mihály azt válaszolta: látni kell a megegyezés feltételeit. „Arról van szó, milyen köret kerül a főétel mellé” – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.