Kilencéves mélypontra csúszott India
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„Sokkoló, csalódást keltő, nagy negatív meglepetés” – így kommentálták a Reuters által megkérdezett elemzők tegnap, hogy az indiai gazdaság 5,3 százalékkal növekedett a január–március közötti időszakban 2011 azonos időszakához képest.
Bár ezt a bővülési ütemet bármelyik európai ország megirigyelhetné – az eurózónában 0,3 százalékos recesszió várható idén – , indiai mércével mérve valóban rossz eredményről van szó. Az 5,3 százalékos adat nemcsak az 5,5-től 7,3 százalékig terjedő szakértői becslésektől, valamint az előző negyedév 6,1 százalékos növekedésétől marad el, hanem összességében kilencéves mélypontnak számít. Ennél kisebb bővülést utoljára 2003 első negyedévében produkált az ázsiai gazdaság – akkor 3,6 százalékos pluszt regisztráltak –, azaz még a 2008-as pénzügyi válság idején sem lassult be ennyire az ottani gazdaság.
Igaz, a piacokon ez egyelőre enyhén szólva sem váltott ki pánikot: a rúpia tegnap délután is a szerdai 56-os szint körül tartózkodott a dollárral szemben, a másodlagos állampapírpiacon pedig még csökkentek is a hozamok: a tízéves indiai államkötvények yieldje 8,4 százalék alá csúszott az egy nappal korábbi 8,54 százalékos szintről.
Elemzők szerint a lassulás hátterében egyrészt a beruházási kedv és az ipari termelés visszaesése, a külkereskedelmi deficit növekedése, illetve ezzel összefüggésben az eurózónabeli válság begyűrűzése áll – az ipar például 0,3 százalékkal zsugorodott az első három hónapban éves összehasonlításban.
Másrészt közvetve a gazdasági reformok hiánya, valamint a rúpia gyengélkedése tehető felelőssé a lendületvesztésért: az indiai fizetőeszköz mélyrepülése ugyanis felpörgette az inflációt, melyet az indiai jegybank folyamatos kamatemelésekkel próbált kivédeni. Ezzel azonban megdrágította a hitelezést, és így visszafogta a gazdasági növekedést. (Erre reagálva a jegybank idén áprilisban 2009 óta először csökkentette az alapkamatot, az azonban még így is magas szinten, nyolc százalékon áll.) A 2012-ben már több mint tíz százalékot gyengülő rúpia megugrasztotta az importköltségeket is, ami főleg a fekete arany miatt okozhat fejfájást a kormánynak: az ország kőolajfogyasztásának mintegy négyötödét ugyanis behozatalból fedezi.
Az indiai döntéshozók komoly dilemmák előtt állnak: a további alapkamat-csökkentés inflációs veszélyeket hordoz magában, a növekedést ösztönző kormányzati lépések pedig növelnék az 5,9 százalékos költségvetési hiányt. A jegybank döntéshozói az áprilisi kamatcsökkentéskor közölték: a hétszázalékos inflációra tekintettel minimális az esélye annak, hogy még lejjebb viszik a rátát.
Idén talán összejöhet a hét százalék
Éves szinten is jelentősen lassul az indiai gazdaság: a 2012. március 31-vel végződött üzleti évben mindössze 6,5 százalékos bővülést regisztráltak, ami nem csak az előző két esztendő 8,4-8,4 százalékától, hanem a 2008-as válságév 6,7 százalékos növekedési ütemétől is elmarad. Ráadásul ez az érték 2002-2003 óta a legalacsonyabbnak számít. Ezzel együtt az elemzők bíznak abban, hogy pozitív esetben még ebben az évben ismét sikerül elérni a hét százalékot.


