Nem csupán protokoll lesz az EU-biztos mai látogatása
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVárhatóan a Duna hajózhatóságának fejlesztésével kapcsolatos magyar aggályok is szóba kerülnek az EU regionális ügyi biztosának mai látogatásán. Johannes Hahn a Duna-régió hét országára kiterjedő ötnapos körútjának keretében érkezik hazánkba. A jórészt protokollcélokat szolgáló vizitet korábbi nyilatkozatai alapján az EU-biztos arra is felhasználhatja, hogy Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárral megvitassa, hogy Magyarország a Duna-menti országok közlekedési minisztereinek tanácskozásán egyedüliként miért nem írta alá azt a nyilatkozatot, amely egy sor kötelezettségvállalást tesz a hajózási útvonal biztosítására.
Az ügy érdekessége, hogy a tavalyi magyar EU-elnökség egyik prioritásának tartott Duna-stratégiának központi eleme a hajózhatóság javítása, hogy 2020-ra 20 százalékkal növekedjen a dunai árufuvarozás mértéke. A magyar kormány azonban ezt környezetbarát módon kívánja elérni. „A hajókat kell a Dunához igazítani, nem pedig a Dunát a hajókhoz” – szól az érvelés.
A biztos magyarországi látogatása elé időzítve Tabajdi Csaba, az MSZP EP-képviselője tegnap írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet „ellehetetlenítése” ügyében. Az MSZP EP-delegációjának vezetője azt kérdezi Brüsszeltől, hogy a VITUKI költségvetési támogatásának felfüggesztése miként befolyásolja hazánk lehetőségeit a Duna-stratégiában való részvételre.


