Százötven új munkahely jöhet létre Heves megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Több mint 4 ezer új munkahely jön létre a hazai kis- és középvállalkozásoknál. A Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keretre a pályázatokat befogadó munkaügyi központokhoz 750 pályázat érkezett, 10,3 milliárd forint támogatási igénnyel.
A pályázatok szigorú formai és tartalmi szűrését követően végül 584 vállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 4010 új munkahely kialakításához, 7,3 milliárd forint értékben. A pályázóknak 6200 munkahelyet is meg kell őrizniük, legalább két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti. A pályázók között előnyben részesültek a hátrányos helyzetű térségben működő kkv-k, ennek is köszönhető, hogy az elnyert összeg 87,4 százaléka az ország négy hátrányos helyzetű régiójába kerül.
Heves megyében 24 vállalkozás 152 munkahely teremtésére nyert 272,38 millió forintot, az állások nagy részére (128 helyre) munkanélkülieket vesznek föl. A cégek 307 munkahelyet őriznek meg. A legtöbb forrást, több mint 70 millió forintot a Norbal Kft. részére ítélték meg, amelynek eddig nem volt foglalkoztatottja a megyében, de 40 munkahely létrehozását vállalta. A Gondos Agrikultúra Kft. 30 állás létrehozását vállalta, ehhez 56,3 millió forintot, további négy vállalkozás pedig 10–15 millió forint közötti összegeket, összesen 27 munkahelyhez kapcsolódó beruházásukhoz.
Az észak-magyarországi régióban a Heves megyei vállalkozások nyerték a legkevesebb forrást.


