Ciprus még ebben a hónapban véglegesítené a mentőcsomagot
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságCiprus arra számít, hogy július végére lezárulhatnak a pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások az EU-val és az IMF-fel – közölte a szigetország pénzügyminisztere. Vassos Shiarly azt is elmondta: még túl korai lenne arról beszélni, hogy Nicosia pontosan mekkora összegű hitelkeretet kap majd. Egy helyi lap szerint Ciprus 10 milliárd eurós mentőövet kaphat, amit a görög válság miatt megroggyant bankjainak feltőkésítésére használ majd fel. Ciprus múlt héten ötödik országként nyújtotta be igényét a mentőcsomagra, így sajátos helyzetben vette át július elsején az EU soros elnöki tisztét.
Ez a különös szituáció a tegnapi napot is jellemezte, ugyanis az ország elnöke, Demetris Christofias – az egyetlen kommunista vezető az EU-ban – úgy ismertette az ország elnökségi programját az Európai Parlamentben, hogy az IMF, az Európai Bizottság és az EKB képviselőiből álló trojka eközben Cipruson tárgyalt a mentőcsomag folyósításának részleteiről.
A ciprusi elnökség legfőbb prioritása a nyilatkozatok szerint, hogy féléves mandátuma alatt politikai megállapodás jöjjön létre a következő hétéves, 2014–2020 közötti uniós költségvetés számairól.


